Ráncfelvarrást kapott a Samsung hajlítható kijelzős csúcsmodellje

Thumbnail for 6162390

A dél-koreai gyártó hivatalosan is bemutatta a Samsung Galaxy Z Fold 6 Special Edition készüléket, a júliusban bemutatott hajlítható kijelzős csúcsmodell frissített változatát. A Z Fold6 SE több ponton is eltér elődjétől: többek között karcsúbb kialakítást, 200 megapixeles főkamerát, és méretesebb kijelzőt is kapott, írja a Verge.

A készülék komoly ráncfelvarrásokat kapott, melynek köszönhetően ez lett a széria eddigi legkönnyebb és legvékonyabb tagja. A készülék súlya 236 gramm, vagyis 3 grammal kevesebb, mint a sima Galaxy Z Fold 6, kinyitott állapotában pedig mindössze 4,9 mm-es, és még összecsukva sem vastagabb, mint 10,6 mm. Ezek a paraméterek korábban 5,6 milliméter és 12,1 milliméter voltak. A karcsúság miatt azonban az S-Pen támogatásnak búcsút kellett inteni.

Samsung

Kinyitva a 8 hüvelykes kijelzővel találkozunk, mely 20:18-as képaránnyal rendelkezik – ez a legszélesebb a Z Fold szériában. A külső kijelző 6,5 hüvelykes, 21:9-es képaránnyal bír.

Kamerák terén is remek a helyzet: az 50-es helyett 200 megapixeles főmodult kapunk, optikai képstabilizátorral, amelyhez egy 12 megapixeles, ultraszéles látószögű modul társul, ezúttal már autofókusszal ellátva. A 10 megapixeles, 3x-os optikai zoomra képes telefotó egység azonban változatlan, csakúgy mint a két szelfikamera: a 10 megapixeles külső és a hajlítható részen megbújó 4 megapixeles szenzor tehát változatlan. A főkamera esetében adott a 8K/30 FPS-es videózás is.

Samsung

Töltés terén nincs változás: továbbra is legfeljebb 25 wattal tölthető kábellel, és 15 wattal vezeték nélkül, az aksi pedig még mindig 4400 mAh-os. A Samsung Galaxy Z Fold6 Special Edition Snapdragon 8 Gen 3 for Galaxy lapkával érkezik, amely Android 14 alapon One UI 6.1.1-et futtat. Az Android 15 alapú One UI 7.0 frissítés valamikor 2025 elején várható. A gyártó ezen felül 6 Android frissítést ígér, és 7 évnyi biztonsági javítást.

A kizárólag fekete színben kapható telefon Dél-Koreában október 25-től lehet megvásárolni, 16 GB memóriával és 512 GB tárhellyel. A Fold 6 Special Edition 2 789 600 Dél-koreai wonba, vagyis kb. 750 ezer forintba kerül, ám a globális megjelenésről egyelőre nem tudni semmit.

Kapcsolódó
Mutatjuk mit nyújtjanak a Samsung új csúcsmobiljai, a Galaxy Z Fold6 és Flip6

Idén is csak visszafogott ráncfelvarrást kaptak a Samsung csodamobiljai.

The post Ráncfelvarrást kapott a Samsung hajlítható kijelzős csúcsmodellje first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest