Ráthonyi-Palácsik Tímea szombaton a Friderikusz Talkshow vendége volt, ahol egyebek mellett arról is brszélt, hogy nagyon szeretne létrehozni Magyarországon legalább egy olyan orvosi központot termékenységi problémákkal küzdő nőknek, ahol a modern orvostudomány és az emberség kéz a kézben jár, hogy azok, akik hozzá hasonló nehézségeken mennek keresztül, megfelelő orvosi kezelést kapjanak. Tervét saját vagyonából szeretné megvalósítani, a jelen jogszabályok azonban ezt nem teszik lehetővé.
Az említett adásrészletet nemrég a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében is megosztotta, a következő sorokkal kiegészítve:
Minden erőmmel azon leszek, hogy a jelenlegi jogszabályokat megváltoztassák, mert ez szörnyű, hogy felesleges hormonkezeléseket kapnak a nők, mert kromoszóma-rendellenes embriókat is beültetnek… Időt veszítenek, műtétekkel a méhük sérül (egy esetleges műtéti beavatkozással, ha a baba nem fejlődik tovább), a lelki traumáról nem is beszélve…
Mint írja, így azoknak a szülőknek, akinek nehezen jön össze a baba, nem kellene külföldre mennie kezelések és az embrióbeültetés miatt, hanem Magyarországon is sok egészséges baba születhetne – megfelelő, modern orvosi kivizsgálásokkal és embrionális genetikai szűrésekkel támogatva.
A műsorból egyébként az is kiderült, hogy Andy Vajna özvegye nem fér hozzá annyi pénzhez, mint az emberek gondolják. Öröksége egy vagyonkezelőnél van, minden döntést közösen kell meghozniuk.
Veszteségek sora után lett édesanya
Mint ismeretes, Ráthonyi-Palácsik Tímea hosszú éveken át küzdött azért, hogy anyai örömök elé nézhessen. 15 hormonstimuláción és 17 műtéten esett túl, több babáját is elveszítette. 2025 februárjában jelentette be, hogy béranya segítségével megszületett az első gyereke, Ben, eközben pedig kiderült, hogy az ő szíve alatt is egy új élet fejlődik. Kislánya, Hailey fél évvel a fia után jött világra.
The post Ráthonyi-Palácsik Tímea: Minden erőmmel azon leszek, hogy a jelenlegi jogszabályokat megváltoztassák first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





