Ravasz csellel győzték le a Latin Császárságot

A történelem nagy árulásai között tartja számon a köztudat a negyedik keresztes hadjáratot, amelynek során 1203-ban az elvileg a Szentföldre indult sereg egy része a keresztény Bizánci Birodalom fővárosa ellen vonult, és 1204 áprilisában, hosszú ostrom után be is vette Konstantinápolyt. Az egykori kelet-római fővárost elhelyezkedése és félelmetes falai szinte bevehetetlen célponttá tették, amelyet számos reménybeli hódító ostromolt hiába az évszázadok során – ezért is annyira különleges, hogy nagyjából fél évszázaddal eleste után egy maroknyi katona képes volt visszafoglalni.

Nem volt jelentős ellenállás

Konstantinápoly 1204-es elfoglalása után a Bizánci Birodalom darabjaira szakadt, a fővárosban Balduin gróf kiáltatta ki magát a Latin Császárság urává, az európai területeken hűbéres királyságok alakultak, az ázsiai vidékeken pedig több „császárság” is létrejött, amelyek mind a birodalom újraegyesítését és persze Konstantinápoly visszavételét tűzték zászlajukra. A Latin Császárság az első időkben még igyekezett bekebelezni az utódállamokat is, azonban a nyugati támogatás elapadásával defenzívába szorult.

Az újraegyesítésen munkálkodó államok közül először az Epiruszi Despotaság emelkedett ki, de az 1230-as évekre már a Laszkarisz-dinasztia uralma alatt álló Nikaiai Császárság számított a legerősebbnek, hadai 1235-ben (sikertelenül) ostrom alá is vették Konstantinápolyt. A kudarc után a császárság inkább Kis-Ázsia újraegyesítését tűzte ki célul, és a tehetséges hadvezérből 1258-ban a kisgyermek IV. János régensévé emelkedő Palaiologosz Mihály vezetésével 1260-ra sikerült is a maradék államokat egységes vezetés alá kényszeríteni.

Konstantinápoly azonban még tartotta magát, Mihály hiába indított ostromot 1260 januárjában. II. Balduin latin császár szorult helyzetét jól jellemzi, hogy a várva várt nyugati segítségért cserébe saját fiát, Fülöpöt is „zálogba adta” Velencének, de a rablás és a háborúskodás meggyengítette Konstantinápoly – ekkorra már mindössze nagyjából 30 ezren lakták az egykor több százezer lakosú várost – így sem volt képes jelentős ellenállásra.

Titkos alagutak

Mihály a döntő csapáshoz a velenceiek ősi ellenségéhez, Genovához fordult, a városállam pedig meg is ígért egy 50 hajós flottát a következő ostromhoz, azonban végül nem volt rá szükség. Történt ugyanis, hogy Mihály néhány száz katona élén Trákiába küldte egyik legjobb parancsnokát, Alexiosz Sztrategopuloszt, akinek fő feladata a főváros szemmel tartása volt. A hadvezér jó viszonyt épített ki a város falai körül élő földművesekkel, akik meg is mutattak neki néhány titkos, az áthatolhatatlannak hitt falak mögé vezető járatot. Amikor aztán Sztrategopulosz kémei azt is jelentették, hogy szinte a teljes latin haderő egy portya miatt elhagyta a várost, a hadvezér némi vívódás után a kockázatos támadás mellett döntött. Katonái 71261. július 25-én nyomultak be az alagutakba, majd megnyitották a kapukat. Balduin őrsége gyakorlatilag harc nélkül megadta magát,

a latin császár pedig koronáját és jogarát is hátrahagyva, hanyatt-homlok menekült a kikötőben álló velencei hajókhoz, majd örökre elhagyta a várost.

Az eközben békésen alvó Mihályt húga ébresztette a nagy hírrel – először persze el se hitte neki, hogy a dicső várost néhány katonája egy éjszaka alatt elfoglalta. A IV. Jánost megvakíttató, és immár saját jogán, VIII. Mihályként uralkodó császár augusztus 15-én vonult be Konstantinápolyba, az általa alapított Palaiologosz-dinasztia hozta el Bizánc utolsó felvirágzását, hogy aztán a Konstantinápoly 1453-as elestével befejeződő oszmán hódításig a trónon maradjon.