Van-e a politikai merényletek történetének sajátosan amerikai jellemzője?

Igen, van. Csak óvatosan nevezhetjük kivételesnek azt, amit Donald Trump nagygyűlésén Pennsylvaniában 2024. július 13-án láttunk. Mindazonáltal van egy amerikai hagyomány, amibe beilleszthető ez a fajta lőfegyverrel elkövetett speciális merénylettípus, ami vezető politikusok, különösen elnökök és elnökjelöltek ellen irányul.

Történészként nem gondolja, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy a modern nemzet megalapítását kísérő fegyveres harc esetleg kikövezte az utat a későbbi politikai merényletek számára az Egyesült Államokban?

Kétségtelen, hogy a manapság tapasztalható politikai polarizáció és az erőszakos megoldásokra való hajlam visszatérő minta az Egyesült Államok történetében. Ennek számos oka van, de talán a legfontosabb, hogy hosszan tartó, alapvető értékeket érintő vita alakult ki az amerikai nemzet mibenlétéről, ami tovább fokozta a politikával foglalkozó emberek jelentős részének félelmeit. Ők úgy érzik, nagyon magas a tét, mert attól tartanak, ha a politikai ellenfelük győz, minden elveszik, és a szabadságuk, a köztársaságuk, sőt még a társadalmi pozíciójuk is veszélybe kerül. Mindebben az is közrejátszik, hogy az Egyesült Államok elnöke már a kezdetektől számos olyan felhatalmazással rendelkezik, mint az egyeduralkodók – és bizonyos szempontból még nagyobb hatalommal is bír. George Washingtonnak nagyobb befolyása volt az Egyesült Államok kormányára, mint például az egykori gyarmatosító anyaország királyának, III. Györgynek Londonban a sajátjára. Tehát az Egyesült Államok államfőjének monarchikus státusza hatalmas nyomással nehezedik arra, aki Amerika megszemélyesítőjeként jelenik meg egy adott időszakban.

Az első célkeresztbe kerülő amerikai elnök Andrew Jackson volt 1835-ben – ez korántsem olyan ismert, mint a későbbi merényletkísérletek. Miért?

Legfőképpen azért, mert sikertelen volt: a merénylő fegyvere csütörtököt mondott. Ha Jacksont lelőtték volna a Capitolium lépcsőjén, akkor ma is biztosan tudnánk róla. Jackson testében már volt egy korábbi párbajból származó golyó (több párbajt is vívott, és vagy 30 évvel korábban meg is ölt valakit), nem volt tőle idegen, hogy fegyverrel rendezze a nézeteltéréseit. Mélyen ellentmondásos és megosztó személyiség volt – olyan elnök, akihez Trump hívei a saját elnöküket is akarják hasonlítani.

Jackson bizonyos mértékig kívülállónak számított, amolyan igazi, „Washington mocsarát lecsapolni akaró” jelölt volt. Először 1824-ben indult az elnöki posztért, de elbukott egy általa csak „korrupt alkunak” nevezett háttérmegállapodás miatt, és azzal érvelt, hogy ellopták tőle a választást. 1828-ban újból indult, és meggyőzően nyert a régi gárda utolsó képviselője, John Quincy Adams ellen. Valójában az időközben gazdag tennesseei rabszolgatartóvá avanzsált Jackson már nem az a keményen dolgozó fickó volt, mint régen, de valóban egy rönkházban született, és onnan küzdötte fel magát. Trumphoz – de valójában inkább Trump alelnökéhez, J. D. Vance-hez – hasonlóan ő is skót-­ír protestáns felmenőkkel rendelkezett, mint oly sokan az amerikai politika történetében. Az a hagyomány, amit Jackson, Trump és Vance próbált megtestesíteni, az álljunk ki önmagunkért durva individualizmusa. Ez egyfajta telepesmítosz: mélységes meggyőződés, hogy az ember igazából nem támaszkodhat másra, csak az eszére, a bátorságára és a kurázsijára, és minden csak róla és a családjáról szól.

Az amerikai elnökök ellen elkövetett merényletek némelyike nem csupán az Egyesült Államokban, de más országokban is befolyásolta az események menetét. Mely példák lehetnek különösen tanulságosak?

The post Reagan és Trump is politikai tőkét kovácsolt az ellenük elkövetett merényletekből first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu