Csütörtökön Robert Francis Prevost bíborost választották meg Ferenc pápa utódjául, az első amerikai pápa a XIV. Leó nevet vette fel.
Mivel a pápák nem véletlenszerűen választják a nevüket, hanem az elődjüket követendő példának tekintik, érdemes megnézni, hogy ki is volt XIII. Leó pápa, akit a Magyar Kurír 2023 júliusi cikkében „az új dolgok” pápájának nevezett.
A Vincenzo Gioacchino Pecci néven született XIII. Leó 25 évig állt római katolikus egyház élén, 1903 nyarán hunyt el. Enciklikáiban a híveket a hit szerinti életre buzdította, ugyanakkor védelmébe vette az államok önállóságát és méltóságát, és azt is hangsúlyozta, hogy a katolikus tanítás nincs ellentmondásban egy mértéktartó demokráciával.
A Rerum Novarum, vagyis Az új dolgok nevű enciklikájában foglalkozott az ipari forradalom miatt bekövetkezett tömeges munkanélküliséggel, és felhívta a figyelmet a munkások kiszolgáltatott és nyomorúságos helyzetére, valamint írt az Egyház, az állam, a munkaadók és a munkavállalók kötelezettségeiről is. A Rerum Novarum volt az első olyan enciklika, amely aktualizálták a társadalom problémáira adott katolikus választ.
A Magyar Kurír megjegyzi azt is, hogy XIII. Leó felkarolta a biblikus tudományokat, megreformálta a bencés és ferences közösségeket, valamint titkos levéltárat és egy modern csillagvizsgálót is létrehozott a Vatikánban. 1896-ban XIII. Leó volt az, aki engedélyezte a Magyarok Nagyasszonya ünnepet.
The post Reformer pápától választott nevet a csütörtökön megválasztott XIV. Leó first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu