Cikkünk frissül!
Először ülhet idén össze a parlament hétfő kora délután, miután az ellenzéki pártok kezdeményezésére rendkívüli ülést hívtak össze, mégpedig a rendkívüli hideg időjárás következményeinek enyhítéséről és a rászoruló családok és idősek védelméről szóló javaslatuk megtárgyalása miatt.
„Az elmúlt napok rendkívüli hideg időjárása ismét szembesített bennünket egy súlyos és sürgető valósággal: Magyarországon ma is emberek tízezrei élnek bizonytalanságban, sokan közülük pedig közvetlen életveszélynek vannak kitéve pusztán azért, mert nem tudják megfelelően fűteni otthonaikat. Képviselőtársaimmal együtt meggyőződésem, hogy ilyen helyzetben az Országgyűlés nem maradhat néma szemlélő. Amikor a hideg nem csupán kényelmetlenséget, hanem életveszélyt jelent, akkor a politikai felelősségünk nem halogatható, és nem hárítható át másokra. A határozati javaslat azonnali segítséget kíván nyújtani mindenkinek, de leginkább a rászorulóknak: az energiaszegénységben élőknek, a fával fűtő családoknak, az időseknek és a gyermekeknek” – indokolták a rendkívüli ülés szükségességét az ellenzéki képviselők.
Eddig ebben a ciklusban egyetlen ellenzéki kezdeményezésű rendkívüli ülést sem sikerült megtartani, mivel a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt valamennyi alkalommal a parlament, így határozathozatal nélkül szinte rögtön be kellett rekeszteni az ülést.
The post Rendkívüli ülés a parlamentben a rendkívüli hideg miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





