Donald Trump köszönetet mondott az FBI-nak és Kash Patel igazgatónak a Charlie Kirk elleni merénylet feltételezett elkövetőjének gyors letartóztatásáért szombaton – írja az MTI. „Nagyon büszke vagyok az FBI-ra, Kash-re és mindenki másra, kiváló munkát végeztek” – fogalmazott az elnök a Foxnak adott nyilatkozatában arra reagálva, hogy a bűncselekmény elkövetése és a gyanúsított letartóztatása között csupán 33 óra telt el.
Az FBI szombaton nyilvánosságra hozta a vizsgálat további részleteit, amely a jobboldali politikai kommentátor és aktivista halálának ügyében zajlik. E szerint Tyler Robinson, a feltételezett elkövető szeptember 10-én, a merénylet napjának reggelén egy órát töltött a helyszínen valószínűleg terepszemlét tartva, majd nem sokkal déli 12 óra, a Charlie Kirk által tartott vitafórum kezdete előtt tért vissza, ahol felment az egyik egyetemi épület tetejére egy külső lépcsőn. A háztető legmagasabb pontján 12:22-kor foglalta el a pozíciót, ahonnan 1 perccel később leadta a halálosnak bizonyult lövést. A nyilvánosságra hozott felvételek alapján ezt követően az épület hátsó részén leugrott az ott mintegy 3 méter magas tetőről és egy lakónegyed felé távozott.
Az FBI azt is tudatta, hogy Robinson apja felismerte a térfigyelő kamerák felvételein a fiát, ezután jelentkezett a hatóságoknál. Tyler Robinsont Utah állambeli lakóhelyén, Washingtonban tartóztatták le csütörtökön, a késő esti órákban.
Charlie Kirk temetését a tervek szerint a jövő hét második felében tartják, a tervek szerint Donald Trump is rész vesz rajta. A koporsót J. D. Vance alelnök gépén szállították csütörtökön Utah államból Arizonába, Phoenixbe, ahol Kirk családjával élt. Az özvegy, Erika Kirk péntek este élő videóüzenetben emlékezett férjére. Közölte, hogy a Charlie Kirk által alapított és működtetett Turning Point USA konzervatív hálózatot fenntartják és szélesítik, valamint a hozzá kapcsolódó podcast is tovább működik. „Azok, akik ezt tették, nem is tudják, hogy mit szabadítottak el” – fogalmazott az özvegy, aki azt a meggyőződését fejezte ki, hogy férje mártírként halt meg.
The post Részleteket osztott meg az FBI a Charlie Kirk elleni merénylet előkészületeiről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu