Legalább 5000 ember halt meg az iráni tüntetéseken, közölte a Reuters egy iráni tisztviselő hitelesített adataira hivatkozva. A tisztviselő egyébként azzal vádolta a „terroristákat és a fegyveres lázadókat”, hogy ők gyilkolják az „ártatlan irániakat”, köztük legalább 500 főt a kormányerők emberei közül.
Iránban az elmúlt két hét alatt széles körű tüntetésekké duzzadtak nagy ütemű pénzromlás, és az összeomló gazdaság miatt indult megmozdulások, amelyeken ma már egyértelműen a klerikális uralom megszüntetését követelik. Ez az ország legvéresebb felkelése az 1979-es iráni iszlám forradalom óta.
Donald Trump amerikai elnök többször is bejelentette, hogy közbelép, ha továbbra is a nyílt utcán gyilkolják a tüntetőket. Pénteken viszont egy közösségi médiás bejegyzésben megköszönte a teheráni vezetőknek, hogy eltekintettek 800 tüntető tervezett kivégzésétől.
Egy nappal később Ali Khamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője egy nyilvános beszédben „bűnözőnek” nevezte Trumpot a tüntetők támogatásával Iránnak okozott veszteségek miatt.
Nem fogjuk háborúba sodorni az országot, de nem hagyjuk, hogy a hazai vagy nemzetközi bűnözők büntetlenül maradjanak
– mondta Khamenei, elismerte, hogy „több ezer halálesetet ” az Egyesült Államokhoz és Izraelhez köthető „terroristáknak és lázadóknak” tulajdonított.
Trump szombaton a Politico magazinnak adott interjújában azt mondta: „itt az ideje új vezetést keresni Iránban”.
Az amerikai székhelyű HRANA emberi jogi csoport szombaton közölte, hogy a halálos áldozatok száma elérte a 3308-at, és további 4382 esetet vizsgálnak. Közölték, hogy több mint 24 000 letartóztatást erősítettek meg.
The post Reuters: Iránban eddig legalább ötezer halálos áldozata van a lázadásnak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





