Tavaly az MVM „rezsivédelmi szolgáltatásai” ellentételezéseként 762 milliárd forintot kapott a központi költségvetéstől – derül ki az állami energiacsoport szerdán közzétett, 594 oldalas tavalyi éves jelentésének 117. oldaláról. Ez az az összeg, amelyet az MVM hivatalosan azért kap, hogy ne menjen tönkre a lakosságnak rezsicsökkentett díjon eladott és az Oroszországtól nagyjából tőzsdei szinten megvásárolt gáz közötti, többszörös különbségbe. A tétel a 2023-as ezermilliárd után némi csökkenés.
A „rezsivédelem” 2022-es indulása óta a lap számítása szerint az MVM e címen összesen 2,3 ezermilliárd forint költségvetési támogatást kapott. Mivel a csoport a gázt szinte kizárólag Oroszországból veszi, az alacsony lakossági rezsit biztosító költségvetési támogatás jó része Vlagyimir Putyinnál köt ki.
Az állami csoport nem hogy nem ment ebbe tönkre, de azóta több százmilliárdos csúcsnyereségekről tesz jelentést.
(A cégnél már csak a szigorú uniós szabályok miatt is határozottan tagadják, hogy az állami rezsitámogatást az energiabeszerzésen túl bármi másra költenék.)
A 2024-es beszámoló eredménysorai némi csökkenés mellett a brutális tavalyelőtti nyereségek megismétléséről tanúskodnak. Az adózott eredmény a 2023-as 369 milliárd után tavaly 324 milliárd, a tőzsde által kiemelten figyelt kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti (EBITDA) eredmény pedig 910 milliárd után 825 milliárd lett.
Az MVM a tavalyi év után soha nem látott mértékű, 339,5 milliárd forint osztalékkal örvendezteti százszázalékos tulajdonosát, a magyar államot. A korábban kifejezett szerény osztalékokat kitermelő csoport ebbéli tételei 2022-től ugrottak meg: 2023 után már 324 milliárdot fizettek. Tavaly, immár szintén szokás szerint, az idén esedékes összegből 126 milliárdot előlegként átutaltak. Az MVM nyilatkozói a csúcsnyereségeket és -osztalékokat nemzetközi sikereikkel magyarázzák, ekképp is elvetvén az állami rezsitámogatással sejtetett összefüggéseket.
Hatalmasat ugrott az átfogó jövedelem
Az MVM Csoport 2023-ban még 190 milliárdos veszteségbe csúszó úgynevezett teljes átfogó jövedelme hatalmas ugrással plusz 556 milliárdig lőtt ki.
A csoport árbevétele a 2023-as 5,1 ezermilliárdról – elsősorban a piaci áram- és gázárak esése nyomán – 4,5 ezermilliárdra csökkent. A 2022-es árrobbanás idején 6 ezermilliárdra felszökő kötelezettségállomány 5 ezermilliárdról 3,8 ezermilliárdra apadt.
A tavalyi év eseményei közül kiemelhető az azeri Shah Deniz tengeri gázmező 5 százaléka, illetve kapcsolódóan az Azerbaijan Gas Supply Company 4 százalékos megvásárlása: a 282 milliárd forintos vételár alighanem most jelent meg először. A tulajdonukban lévő Mátrai Erőmű telephelyére egy, a Tiszaira pedig két, egyenként mintegy 500 megawattos új gázerőműre írtak alá megrendeléseket. Megemlítik az egyik legnagyobb szomszédos áram- és gázszolgáltatónak számító E.ON Energie Romania többségére kötött szerződésüket is, aminek zárását még várják.
The post Rezsivédelem: gigászi profiteső az MVM-nél, rekord mértékű osztalék az államnál first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu