„Riadalomra adhatott okot” – megszólalt a MOMkult a nézőtér süllyedése és Mucsi Zoltán elmaradt előadása kapcsán

Ahogy arról a színész bejegyzése alapján a hétvégén beszámoltunk, elmaradt Mucsi Zoltán EgyÉletem című egyszemélyes estje pénteken a MOMkultban, mert megsüllyedt a nézőtér néhány perccel a kezdés előtt. Az esettel kapcsolaban még pénteken kerestük a MOMkultot, szombati válaszukban vázolták, hogy mi történt pontosan, és miért döntöttek az előadás elhalasztása mellett.

Mint írták, a kezdési időpont előtt pár perccel a nézőtéren erős hanghatással járó „tartószerkezeti hirtelen szintvesztés történt”, ami nem érte el a rendszer konstrukciójából adódó maximális, mintegy 10 cm-es mozgástartományt. Ez azt jelenti, hogy a szerkezet stabilitása nem szűnt meg, az illetékesek viszont úgy ítélték meg, hogy a közönség azon része számára, amely az érintett területen helyezkedett el, a történtek riadalomra adhattak okot, ezért a látogatóközönség maximális biztonsága érdekében kiürítették a nézőteret az előadás megkezdése előtt, és a produkció elhalasztása mellett döntöttek.

Az esetet követően azonnali, havaria jellegű szemlét tartott a karbantartó cég, és elhárította a szintvesztést. A karbantartó szakember az ellenőrzést követően írásos nyilatkozatban rögzítette, hogy a nézőtér 100 százalékos biztonsággal használható

– közölte a 24.hu-val a MOMkult, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy mielőtt újra előadást tartanának, független igazságügyi szakértő nyilatkozatát is kikérik majd.

Scherer Péter halála miatt egyszer már halasztottak

Aki erre az előadásra váltott jegyet, már másodszor jár pórul, mivel eredetileg május 19-ére szólt a jegyük, de akkor is halasztottak, mivel aznap hunyt el Mucsi Zoltán barátja és kollégája, Scherer Péter.

Mucsi egyébként az ismételt halasztás kapcsán a maga részéről úgy fogalmazott: „Kapa legközelebb szeptember 18-án játszik újra ezen a színpadon. Reméljük, akkor már semmilyen akadály nem áll az útjában.”

Kapcsolódó
Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy

Legendás színésztársa is megszólalt Scherer elvesztéséről.

The post „Riadalomra adhatott okot” – megszólalt a MOMkult a nézőtér süllyedése és Mucsi Zoltán elmaradt előadása kapcsán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest