Ritka kelta kincset ástak elő német régészek

Ritka bronzkincset ástak a régészek a németországi Manching területén – derül ki a Bajor Műemlékvédelmi Hivatal közleményéből. A felfedezés egy három évig tartó projekt eredménye, amely során több mint 40 ezer leletre találtak rá a kutatók, ám az egyik messze kiemelkedik a többi közül.

A régészek egy oppidum feltárását végezték, amely fontos politikai és gazdasági központ lehetett a térségben. Az oppidum többnyire erődített, városias települések neve, amelyeket jellemzően a vaskorban építettek kelta csoportok. A manchingi oppidumot feltehetőleg a Krisztus előtti 3. században alapítottak és a Krisztus előtti 1. században vált lakatlanná. Körülbelül 4 négyzetkilométernyi területet foglalt magába, és akár 10 ezer lakosa is lehetett – foglalja össze az Arkeonews.

A munkálatok közben bukkantak rá egy bronzból készült, kelta harcost ábrázoló szobrocskára, amely kiváló állapotban maradt fenn.

Bayerisches Landesamt für Denkmalpflege

A szakértők részletgazdag és tartós alkotásként hivatkoztak a tárgyra, amely kifinomult technikáról, valamint a kézműves ipar magas színvonaláról árulkodik. A figura 7,5 centiméter magas és 55 grammot nyom, sisakján egy karika figyelhető meg, ami arra utal, hogy valamin lóghatott. Feltehetőleg szertartásokhoz vagy dekorációként használhatták, esetleg egy nyaklánc medálja is lehetett.

A szobrocska mellett a oppidumi ásatások közben számos állati és emberi maradványt, kerámiaedényt és fémtárgyat is felfedeztek.

Manchingban korábban kelta kori aranypénzek hatalmas gyűjteményét is felfedezték, ami önmagában is izgalmas, ám a történetet még érdekesebbé teszik, hogy a leleteket betörők ellopták a helyi múzeumból. A kincsek sorsáról alábbi cikkünkben írtunk részletesen:

Beolvasztották az eltűnt kelta aranykincs egy részét

The post Ritka kelta kincset ástak elő német régészek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest