Ritkán látható fotó került elő a hűvösvölgyi mozgólépcsőről, amit azért építettek, hogy ne féljünk a metróban

Thumbnail for 6491995

Magyarországon több mint három évtizedes késéssel, 1931-ben, a Blaha Lujza téri Corvin Áruházban jelent meg az első közhasználatú mozgólépcső, miközben az Egyesült Államokban, illetve Nyugat-Európában már tömegesen szállították az embereket a hasonló rendszerek.

Az ország legfontosabb áruházának vásárlói gyorsan a szívükbe zárták a két szintet összekötő lépcsőt, ez azonban távolról sem jelentette azt, hogy az akkor élő nyolcmillió magyar fel lett volna készülve a mozgólépcsők széles körű elterjedésére.

A kettes metró tervezésénél a mérnökök épp ezért szem előtt tartották, hogy feltétlenül létre kell hozni egy próbalépcsőt, amit minimális összegért bárki kipróbálhat, addigra pedig biztosan megszokja majd az ácsorogva haladást, mire a vonal állomásai elkészülnek.

A tesztre 1952 nyarán, az akkor még Úttörővasútként emlegetett Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomását a közeli villamos- és buszjáratokkal összekötő emelkedőknél, a megnyitásra azonban csak 1956 májusában került sor.

A metróvonal 1973-as teljes megnyitásáig hellyel-közzel működő rendszert korábban egy minden részletre kiterjedő cikkben mutattuk be, épkézláb külső fotót akkor azonban még nem lehetett találni.

Kapcsolódó
Azért született a hűvösvölgyi mozgólépcső, hogy majd ne féljünk a metróban

Az 1956-os forradalom előtt röviddel megszületett megoldás a kettes metró teljes hosszának átadásáig létezett, bár az évek múlásával egyre ritkábban tudtak bele életet lehelni.

Ez mostanra megváltozott: az Arcanum Újságok adatbázisában a Blinken OSA Archívum gyűjteményének köszönhetően feltűntek ugyanis a Magyar Hírek (1954-ig Hírek a Magyar Népi Demokráciából) 1953 és 1993 közt megjelent évfolyamai, a lépcső átadásának hónapját összefoglaló lapszámban pedig a következő illusztrációnak jutott hely:

Magyar Hírek, 1956. máj. / Arcanum Újságok

The post Ritkán látható fotó került elő a hűvösvölgyi mozgólépcsőről, amit azért építettek, hogy ne féljünk a metróban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest