Az államelnöki választás első fordulója nyomán kialakult helyzettel szemben nem lehetünk közömbösek,
írták pénteken kiadott nyilatkozatukban a romániai magyar egyházak képviselői a román elnökválasztással kapcsolatban.
A nyilatkozatban úgy fogalmaztak, hogy Románia történelmi vízválasztóhoz érkezett és az elnökválasztás kimenetele „hosszú távon befolyásolja a demokratikus jogállami keretek és a társadalmi állapotok alakulását, a vallásszabadság és a közösségi jogok érvényesülését, valamint az ország nemzetközi irányultságát”.
Egyházaink híveit arra kérjük, hogy 2025. május 18-án hiánytalanul vegyenek részt a második választási fordulóban és szavazatukkal támogassák azt az államelnökjelöltet, aki figyelembe veszi minden állampolgár – így a mi közösségünk – jogait, értékeit, és hozzájárul a békés együttéléshez. Azt, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a társadalmi élet fejlődésének és az államigazgatás hatékonyságának elősegítésére, Románia európai úton való megtartásának biztosítására,
írták és mindenkit arra kértek, hogy teljes létszámban vegyenek részt az elnökválasztás második fordulójában, mert ez – tették hozzá – „az erdélyi magyar nemzeti közösség jövője szempontjából és egyházaink zavartalan működéséhez, akárcsak a román testvéreinkkel és más nemzetű polgártársainkkal való békés és egyenrangú együttélés érdekében ez létfontosságú”.
Az elnökválasztás első fordulóját a szélsőjobboldali, magyarellenes és oroszbarát George Simion nyerte, akivel kapcsolatban Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Tihanyi Bencés Apátságban azt mondta, hogy a kereszténység és a szuverentás „megvédése” érdekében együtt dolgozna vele.
Az egyházi nyilatkozat aláírói:
- Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye: Kovács Gergely érsek
- Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye: Böcskei László püspök
- Szatmári Római Katolikus Egyházmegye: Schönberger Jenő püspök
- Temesvári Római Katolikus Egyházmegye: Pál József Csaba püspök
- Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház: Adorjáni Dezső Zoltán püspök
- Erdélyi Református Egyházkerület: Kolumbán Vilmos József püspök
- Királyhágómelléki Református Egyházkerület: Bogdán Szabolcs János püspök
- Magyar Unitárius Egyház: Kovács István püspök
The post Romániai magyar egyházak: Azt az elnökjelöltet kell támogatni, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu