Rónai Egon a papírlapról, amire Orbán firkált az interjú alatt: Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot

Rónai Egon készített interjút Orbán Viktorral a minap az ATV-n. A beszélgetés után a Blikk kereste meg az újságírót, hogy tapasztalatairól kifaggassák.

Rónai arról, hogy mi lepte meg, a papírlappal felel, amire a miniszterelnök firkált a beszélgetésük alatt.

Gyakorlatilag egy non-figuratív alkotás készült, figyeltem, ahogy újabb krikszkrakszok kerülnek a papírra, gyakorlatilag kérdésenként egy újabb. Meg lehet számolni, hogy hányat kérdeztem, mert annyi minta van a papíron. Ez nyilván meglepő volt, ezzel nem nagyon találkoztam még. Az is meglepett, hogy például az űrtervek, az amerikai űrállomás építésében való magyar részvétel mennyire felvillanyozta… Ez a dolog, az űrkutatás, izgalomban tartja.

Az ATV műsorvezetője megtartotta a papírt, sőt, valaki pénzt is ajánlott érte.

Nálam van. Sőt, azt is elárulhatom, hogy kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot. Megvenné valaki a rajzot, és a pénzt egy általam meghatározott jótékonysági szervezetnek utalná. Dedikálva nincs, de dokumentálva igen, és bevallom, szöget ütött a fejembe ez a lehetőség, mert szerintem sem ő, sem én nem azzal a tudattal váltottunk papírt, hogy ezzel valaki még jól is járhat. Ám ha valakinek tudunk segíteni, érdemes elgondolkodni rajta.

Kapcsolódó
Elemzők az Orbán-interjúról: a kormányfő már csak annyit ajánl, hogy nélküle rosszabb lenne

Politikai elemzők mondták el lapunknak, hogy látták a miniszterelnök ATV-s szereplését.

The post Rónai Egon a papírlapról, amire Orbán firkált az interjú alatt: Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest