A Netflix frissített támogatási oldalán közzétették, hogy mostantól nem lehet mobilról tükrözni a tartalmakat a tévére – írja az Android Authority. A Netflix nem szolgált magyarázattal arra vonatkozóan, hogy pontosan mi áll a döntés hátterében, az viszont biztos, hogy a mobilos Netflixhez kiadott frissítések után már nem jelenik meg a felhasználóknál a „Tükrözés” opció.
A tájékoztatás szerint a netflixezéshez ezt követően a tévé távirányítóját kell használni – tehát csak úgy lehet tartalmat fogyasztani, ha az alkalmazás közvetlenül a készülékre van telepítve. Kivételt egyedül a Chromecast-eszközök vagy a Google Casttel kompatibilis tévék jelenthetnek.
Nem ez az első eset, hogy hasonló, drasztikus lépésre szánta el magát a Netflix: 2019-ben az AirPlay-támogatást számolták fel, így az Apple-eszközökről már eddig sem lehetett tévére tükrözni a szolgáltató tartalmait.
A változtatás azok számára lehet kellemetlen, akiknek a tévékészüléke már nem képes önállóan futtatni a Netflix alkalmazását, és eddig úgy oldották meg ezt a problémát, hogy a mobiljukról tükrözték a tartalmakat. A hvg szerint az ilyen felhasználók ezután csak olyan új eszközzel tudnak majd tartalmat nézni, amely még képes a Netflix futtatására.
The post Rossz hírt kaptak a Netflix-felhasználók first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





