Rózsaszín gitárautója is volt Elvisnek, ötven év után egy párizsi garázsból került elő

Elvis Presley mindössze negyvenkét évet élt, két évtizedes karrierje során azonban annyi slágert, meglepő történetet, illetve legendát indított útnak, hogy az énekes az elmúlt száz év egyik legfontosabb zenészeként vonult be a történelembe.

A legkitartóbb imitátorokkal bíró zenészről pár éve – immár nem először – nagyszabású hollywoodi film is készült (kritikánk róla itt olvasható), ami Austin Butlert hirtelen szupersztárrá tette.

Warner Bros. / Bazmark Films – R / Collection ChristopheL / AFP Austin Butler Elvis szerepében a 2022-ben bemutatott mozifilmben.

A slágergyártás mellett a filmes világba is belekóstoló – noha harminchárom filmjének jó része egyáltalán nem hozott kritikai sikert – Elvistől természetesen nem állt messze az exhibicionizmus, így a pályája során olyan gegeket is megengedett magának, mint az 1970-es Guitar Car.

A tizenkét és fél méteres autó egy akkor vadonatúj Cadillac Eldorado darabokra vágásából, majd egy gitárnyakkal való megtoldásából születetett Jay Ohrberg műhelyében, aki a Hazárd megye lordjai General Leeje mellett több Batmobil, valamint a Vissza a jövőbe kultikus DeLoreanből lett időgépének (az alapot adó autó egy hazai példányát mi is megnéztük) atyjaként ismert. A Király mindössze egyetlenegyszer használta:

ezzel érkezett egy Las Vegasban tartott koncertjére.

A rózsaszín szörny az esemény után eltűnt szem elől, az azóta eltelt közel ötvenöt évben pedig senki nem tudott róla semmit – egészen az idei év tavaszáig, amikor az eBayen egyszer csak feltűnt a hirdetése.

Az eredeti, 8,2 literes, V8-as erőforrását őrző, a teherhajókon használt tizenkét méteres konténerekbe éppen nem beférő autó rövidesen elkelt, szeptember elején pedig megérkezett az Egyesült Államokba, ahol új gazdája orlandói magánvidámparkjába került.



Az egymillió dollárosra (ez jelenleg 335 millió forintot jelent) tervezett felújítási munkákat a következő egy évben egy, a parkban lévő csarnokban lehet követni, kérdés azonban, hogy azok befejezése után állandó kiállítási tárgyként a helyén marad-e.

Az autó megérkezésének pillanatai itt láthatók:

The post Rózsaszín gitárautója is volt Elvisnek, ötven év után egy párizsi garázsból került elő first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest