RTL Híradó: havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop

Minden egyes hónapban 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop. Erről a Kereskedelmi Szövetség főtitkára beszélt az RTL Híradónak.

Szerinte ha a kormány tényleg meghosszabbítja a beavatkozást, elbocsátások kezdődhetnek a boltokban. Arról, hogy a márciusban bevezetett és korábban már augusztus végéig meghosszabbított intézkedés még tovább lesz érvényben, Orbán Viktor a Harcosok Klubja tagjainak pénteken küldött üzenetében azt írta:

Árrésstop meghosszabbítva, harcolunk az indokolatlan áremelések ellen. Nem hagyjuk, hogy a multik packázzanak az emberekkel.

A Híradó szerint a cukor, a vaj és csirkemell is tovább drágult a nyáron, pedig ezekért, ahogy minden harmadik élelmiszerért, már hatodik hónapja legfeljebb 10 százalékkal kérhetnek többet a nagyobb üzletláncok a beszerzési árnál.

Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a beszállítók emeltek, növekedett az infláció, a vetőmag és a műtrágya ára is emelkedik.

Attól, hogy árrésstop van, az az égvilágon nem old meg semmit

– mondta Kozák, aki azt is közölte, hogy több cégnél már most is létszámstop van, és következő hónapokban „az is előtérbe kerülhet, hogy létszámot kell csökkenteni”.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az RTL kérdésére azt írta, hogy addig tartják fenn az árrésstopot, „ameddig az szükséges és indokolt”.

The post RTL Híradó: havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest