Április elején állt nyilvánosság elé rákbetegségével Rubint Réka. Elárulta, hogy közel négy évvel ezelőtt diagnosztizáltak nála rosszindulatú daganatos betegséget, kezelése részeként sugárt és kemoterápiát is kapott.
A fitneszedzővel hamarosan a TV2 Titkok Ramónával című műsorban jelenik meg beszélgetés, amelynek nemrég a Blikk kapta meg egy részletét. Ebben Rubint elárulta, hogy a betegséggel való küzdelme egy pontján kénytelen volt ultimátumot adni az érte aggódó férjének, Schóbert Norbinak.
A férjem teljesen össze volt omolva, és hozta nekem a statisztikákat. Én meg mondtam neki, hogy figyelj ide, Norbi, meg ne merd nekem mutatni! Ha meg mered nekem említeni egy mondattal, hogy nekem mi a túlélési esélyem, akkor két lehetőség van: vagy te költözöl el innen és hagysz engem, mert én meg fogok gyógyulni, vagy én megyek el innen, mert nekem nincsen szükségem a félelemenergiára. A következő feladat ugyanis az volt, hogy a gyerekeknek ebből annyit elmondani, amennyit egy gyereknek el lehet mondani. Lara volt 18, Norbika 16, Zalán pedig 11…
– emlékezett vissza az edző, aki szerint a diagnózisának nagy szerepe volt abban, hogy férje megkapta a második stroke-ját.
Ilyenkor ne felejtsük el, hogy a család nyilván – főleg, hogyha energetikailag nem azon a lépcsőn álltok –, mert én itt rezegtem, Norbi pedig itt rezeg, és ő ettől kapta a második stroke-ját, ettől az óriási… Sose kerüljön senki ilyen helyzetbe, nekünk ekkor megszűnt a megélhetésünk, mert Norbit a kollégáink, a velünk tizenéve együtt dolgozó kollégák elárulták. Minden összeomlott hirtelen, de felálltunk belőle. Nagyon fontos ilyenkor családilag és energetikailag is összekapaszkodni, hogy ne az örvényben lefelé menjünk, hanem emelkedjünk ki!
Ami a vele történteket illeti, Rubint Réka azt mondja, minden túlzás nélkül más és sokkal jobb ember lett.
Pedig jó embernek tartottam magam korábban is. Az egész életem az embereknek való adásról szólt, csak ebben az adásban, ebben az odaadó szerepben elfeledkeztem magamnak adni. Magamnak adni figyelmet, szeretetet, és ez az ára… […] Meg kellett állnom, le kellett lassítanom és észre venni saját magam, hogy mire van szükségem, mire nincs szükségem. Az önszeretet, az nem az egoizmus. Magunkat szeretni, figyelni a testünk jelzéseire… nekem is rengeteget jelzett a testem, de azt gondoltam, hogy halhatatlan vagyok, hiszen én vagyok az egészség nagykövete itt, Magyarországon. De aztán a Jóisten szeretett annyira, hogy nem meghaltam a rengeteg munkában, hanem felvett az ölébe, és azt mondta, hogy figyelj, szükség van még rád!
– tette hozzá.
A fitneszedző egyébként a napokban platinaszőkére váltott:
The post Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





