Rubint Rella: Egy szó sem igaz a válásból, minden rendben van velem és Somával

Thumbnail for 6524178

A story.hu foglalkozott először azzal a pletykával, hogy véget ért Rubint Rella és Novothny Soma kapcsolata. A feltételezéssel kapcsolatban a portál felkereste Rubint Réka unokahúgát, akit telefonon értek utol. A lap cikke szerint az influenszer-edző nem lepődött meg az említett bejegyzésen, csendben végighallgatta a lap munkatársát, ám sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a szakításukról szóló hírt.

A Bors végül ennél hosszabban is megszólaltatta Rubintot, aki elmondta, nem szakítottak, nem is válnak.

Egy szó sem igaz az egészből, nyugodtan fel lehet hívni Somát is. Minden rendben velünk

A napokban mégis olyan képet posztolt az influenszer, ahol nem viselte a kezén sem a jegygyűrűjét, sem a karikagyűrűjét.

Egy hajóúton voltam a családommal, ahová nem vittem magammal a gyűrűket, mert féltem őket. Természetesen ez előfordul, de szó sincs arról, hogy nem hordom őket.

A Lengyelországban futballozó Novothnyval bizonyára kevesebbet találkoznak, ám Rubint szerint az, hogy ő többet van mostanság Magyarországon, semmit nem jelent: „Szerintem mindenkinél, aki külföldön él, előfordul az, hogy hiányzik neki a családja, éppen ezért is mentem el velük egy közös nyaralásra. Itthon pedig azért vagyok többet az utóbbi időben, mert dolgozom, ebbe nem kellene ilyesmiket belelátni”.

The post Rubint Rella: Egy szó sem igaz a válásból, minden rendben van velem és Somával first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest