Ruszin-Szendi Romulusz a korábbi helyettesét kérte fel vezérkari főnöknek

Saját bevallása szerint is fontos döntést hozott meg Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter, aki friss bejelentésében arról ír, hogy a Magyar Honvédség előtt álló időszak kulcskérdése nem csak a képességek fejlesztése, hanem az emberekbe vetett hit visszaállítása. Mindezek fényében hozta meg a következő döntést:

Felkértem Sándor Zsolt altábornagyot, hogy vállalja el a Magyar Honvédség Vezérkar főnöki feladatát. A legszebb feladatot, ami egy katona életében lehet.

Ruszin-Szendi Romulusz a felkérést azzal indokolja, hogy amikor ő volt a vezérkari főnök, Sándor Zsolt volt a helyettese, egészen pontosan akkor is ő volt az, aki Sándort kiválasztotta a feladatra. „Ismerem. Szolgáltam vele. Harcoltunk együtt a rendszerért, harcoltunk együtt terepen és harcoltunk együtt a katonáinkért. Maximális a bizalmam felé. Az értékrendünk azonos. Ő nem »csak” parancsnok, igazi bajtárs” – írta róla a miniszter.

Ruszin-Szendi szerint a céljuk továbbra is az, hogy a magyar emberek biztonságát garantálják, ehhez pedig olyan emberekre van szüksége, akik érzik az eskü súlyát, kiállnak az állományért és nem hátrálnak meg a felelősség elől. Mindemellett a honvédelmi miniszter megjegyzi Sándor Zsolttal kapcsolatban, hogy szolgált külföldi műveletekben, NATO-környezetben, bizonyított vezetőként, emberként és katonaként is. „Ő nem elméletből ismeri a honvédséget. Ő abból él” – tette hozzá.

A felkérésre a honvédelmi miniszter szerint Sándor Zsolt altábornagy válasza az volt:

Bevetésre kész.

Kapcsolódó
Katonai tiszteletadással fogadták Ruszin-Szendi Romuluszt a HM épületénél, Pálinkás százados is jelen volt

A honvédség katonai tiszteletadással és a magyar mellett az EU és a NATO zászlóinak felvonásával fogadta a honvédelmi minisztert.

The post Ruszin-Szendi Romulusz a korábbi helyettesét kérte fel vezérkari főnöknek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest