Ruszin-Szendi Romulusz bemutatta a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárait is

Bemutatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) új vezetését, a négy államtitkár mellett az öt helyettes államtitkárt is Ruszin-Szendi Romulusz miniszter vasárnap.

Ők azok, akik a következő időszakban a magyar honvédelem megerősítésén, a haderő fejlesztésén és a nemzeti biztonság további erősítésén dolgoznak majd

– írta a miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, hogy Magyar Péter miniszterelnök javaslatára államtitkárokat nevezett ki Sulyok Tamás köztársasági elnök.

Ruszin-Szendi Romulusz hozzátette: „célunk az, hogy korszerű, ütőképes és a magyar emberek biztonságát szolgáló honvédelem építésünk, melynek középpontjában az ember, a katona áll.”

A HM-ben Kürtös László lesz a parlamenti, Tóth Attila a közigazgatási, Sándor Zsolt a digitalizációs és kibervédelmi, Varga Attila pedig a honvédelmi államtitkár.

A tárcavezető bemutatta a helyettes államtitkárokat is

A védelemgazdasági helyettes államtitkár Sulyok János, aki a tárcavezető ismertetése szerint tudja, hogyan működik a minisztérium és az államigazgatás. A jogi és igazgatási helyettes államtitkár a civil életből érkező, de az államigazgatásban is dolgozó Gálóczhi-Tömösváry Zsolt, aki a miniszter várakozása szerint segíteni fog abban, hogy a honvédek jogállásáról szóló új törvény „olyan tartalommal készüljön majd el, ami mindannyiunk megelégedésére szolgál”.

A kiberbiztonsági helyettes államtitkár Kovács László vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorhelyettese, „korábbi kiberparancsnok”. A védelempolitikai és haderőfejlesztési helyettes államtitkár Szőnyegi János, a humánpolitikai Baráth Ernő dandártábornok.

Kabinetfőnöknek a civil életből érkező Stefán Attilát kérte fel a miniszter, aki mellett Pálinkás Szilveszter százados lesz a kabinetfőnök-helyettes. Beluzsárné Belicza Andrea a miniszter szavai szerint „a régi-új” sajtófőnök.

Ruszin-Szendi Romulusz megerősítette, a Honvéd Vezérkar főnökének Sándor Zsolt altábornagyot kérte fel, akinek Kun Szabó István vezérőrnagy lesz a helyettese, a törzsigazgató pedig Apáti Zoltán dandártábornok.

Kapcsolódó

The post Ruszin-Szendi Romulusz bemutatta a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárait is first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest