Én a szakmát képviselem a Tiszánál. Próbálok olyan érveket, stratégiákat letenni az asztalra, amik az összes egyenruhásnak motivációt jelentenek, és az ország biztonságát növelik – mondta a HVG-nek adott interjújában Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnök, aki nemrég a Tisza Párt kongresszusán már a párt szakértőjeként tartott beszédet.
Az interjúból kiderül továbbá, hogy a volt vezérkari főnök Magyar Péter pártjának szakpolitikai tanácsadójának tartja magát, és arra a kérdésre, mi volt a fő mozgatórugó, amiért Magyar feltűnése után egy évvel került a Tisza közelébe, azt válaszolta:
Az, hogy láttam, mi történik a katonákkal és a haderővel.
A felvetésre, lát-e hasonlóságot Orbán Viktor és Magyar Péter között, azt felelte: „Magyar Péter éppen arról beszél, hogy szükség lenne nemzeti minimumokra, amikben politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek jó lenne egyetérteni, és ez ma Magyarországon nagyon hiányzik. Azt pedig már én mondom, hogy különösen feltűnő ez két olyan ember esetében, mint Magyar Péter és Orbán Viktor, akikben konzervatív politikusokként sok hasonlóság is lehetne.”
Ezek nélkül marad például az, hogy mindketten szeretik a történelmet és a lecsót
– jegyezte meg. Ruszin-Szendi Romulusz elmondta továbbá azt is, hogy jobboldali embernek tartja magát, és nem lesz párttag a Tiszában.
A volt vezérkari főnök beszélt a szolgálati villáról is, amelyről az Index azt állította, hogy 928 millió forintért építettek át számára a villát Dunakeszin.
Az ingatlan nem az enyém. A mindenkori vezérkari főnöknek készült, és a megrendelő a HM háttérintézménye volt. Értem én, hogy a propaganda mindent megmozgat a lejáratásom érdekében, de ezzel kapcsolatban annyit tudok elmondani, hogy sok más kormányzati szereplővel ellentétben jelenleg egy vidéki, minden luxust nélkülöző házban élek.
Az interjúban beszélt az orosz-ukrán háborúról is, ezzel kapcsolatban elmondta: természetesen Oroszországot tekinti agresszornak. „Ukrajna területi integritása mellett ki kell állni, de a legfontosabb, hogy Magyarországnak ki kell maradni a háborúból”, jegyezte meg.
Orbán Viktor az évértékelő beszédében beszélt arról, hogy „a hadseregből kifelé kell vinni a politikát, nem pedig befelé”. Ruszin-Szendi Romulusz nem vette magára a kijelentést, és leszögezte:
Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől.
Menesztésével kapcsolatban – először felmentették a vezérkari főnöki beosztásából, aztán pár hónapra rá megszüntették a szolgálati viszonyát is – úgy vélekedett: nem volt világos, valójában miért mentették fel. „Határozott időre nevezett ki a köztársasági elnök. Az akkor hatályos jogszabály szerint, amit azóta már módosítottak, csak akkor lehetett volna megszüntetni a szolgálati jogviszonyomat, hogy ha én kérem, vagy bűncselekményt követek el. Egyik sem történt, a felmentésemben nincs indoklás.”
Elmondta azt is, hogy zajlott a nap 2023-ban, amikor felmentették:
Családi nyaralásról érkeztünk haza, és mentem jelenteni a miniszter úrnak, aki viszont közölte velem, hogy reggel megjelent a felmentésem a Magyar Közlönyben.
The post Ruszin-Szendi Romulusz elmondta, miért került a Tisza Párt közelébe first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu