Szánalmas próbálkozása a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy befeketítsenek azzal, hogy nem a kormányzat álláspontját képviseltem a szövetség értekezletein
– írta Ruszin-Szendi Romulusz péntek reggel a Facebook-oldalán. Gulyás Gergelyt a csütörtöki kormányinfón az állami tévé kérdezte arról, hogy Ruszin-Szendi vezérkari főnökként „kettős kommunikációt folytatott”: a NATO ülésein Ukrajna-barát álláspontot képviselt, felszólalásait a „Slava Ukraina!” (Dicsőség Ukrajnának!) kifejezéssel zárta. Gulyás ezt megerősítette, és azt mondta, erről már tájékoztatta a parlament nemzetbiztonsági bizottságát. A történteket és hogy arról a jelenleg a Tisza Párt szakértőjeként dolgozó volt vezérkari főnök nem számolt be, függelemsértésnek minősítette a miniszter.
Bátran nézek bármilyen vizsgálattal szembe, mert az igazság és a szakma az én oldalamon van. Ukránpártisággal vádolnak, előtte oroszpártisággal vádoltak, tehát csak vádaskodnak aszerint, hogy mikor mi jut eszükbe. Elfelejtik, hogy én a Hazámat szolgáltam és szolgálom!
– fogalmazott a posztban a Tisza Párt honvédelmi szakértője. „Tudom, attól sem riadnak vissza, hogy dokumentumot hamisítsanak, márcsak azért is, mert ezek a jegyzőkönyvek egyébként NATO titkosak” – tette hozzá.
De mindez kevés lesz. A nemzetbiztonsági kockázat nem én voltam és nem én vagyok, hanem az, aki deklaráltan háborúba vezetné az országot. A katonák mindig a harcra készülnek, nincs ebben semmi új, amit elődeim és a vezetésem alatt a magyar katonák bizonyítottak itthon és külföldön tettekkel
– hangsúlyozta Ruszin-Szendi, utalva arra, hogy Magyar Péter csütörtökön hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2023-ban azt mondta: „szakítunk a békementalitással”, hogy „átálljunk a háború felé vezető út nulladik fázisára”.
A volt vezérkari főnök szerint „ezért nagyon gyenge próbálkozás ezzel magyarázni a felháborító beszédet, ami egyértelmű kormányzati háborús direktívát tartalmazott”. „Nem szégyelltek ehhez törvénytelenül eltávolítani engem és elküldeni a felkészült, tapasztalattal rendelkező állományt”, tette hozzá.
The post Ruszin-Szendi Romulusz: Szánalmas a Honvédelmi Minisztérium próbálkozása first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu