Rúzsa Magdi a hármas ikreiről: Nagyon jó, hogy jöttek, mert talán kezdtem elmenni olyan irányba, ami nem feltétlenül jó

Thumbnail for 6385726

A Nők Lapja címlapján nőnap alkalmából nem egy, hanem rögtön hét nő szerepel, akik mind elmondták, hogyan sikerült legyőzniük a lehetetlent. Köztük van Rúzsa Magdi is, aki saját bevallása szerint jól kezeli a kihívásokat. Mint mondja, sok hullámvölgyön van már túl, de valami mindig viszi őt előre, aminek köszönhetően még a legváratlanabb helyzetekben is képes feltalálni magát és mindig megtalálja a neki leginkább megfelelő megoldást. Szerinte ebben nagy szerepet játszik a gyerekkora is, például hogy négy évig élt internátusban.

Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, most akadállyal állok szemben, de alapvetően mindig megpróbálom ezeket pozitívan nézni. A traumáimra is úgy tekintek vissza, hogy azt kérdezem, mire tanítottak, hogyan tettek jobbá. És ha csak utólag is, de találok kapaszkodót, akkor az egész rendszert képes vagyok átalakítani a fejemben. Ma már tudatosan is próbálok erre figyelni

– osztotta meg az énekesnő, hozzátéve: „Maximalista és akaratos vagyok, és egy ilyen ember általában magából indul ki”. Azt mondja, mára megtanulta, hogy nem biztos, hogy ezt másoktól is elvárhatja. Erre részben akkor jött rá, amikor édesanya lett: ikergyerekei, Lujza, Keve és Zalán nemrég lettek háromévesek.

Elengedtem a dolgot, és ehhez idő kellett, de még inkább a három kisgyerekem, akik alaposan megnevelnek. Velük leckét is kaptam. Nagyon jó, hogy jöttek, mert talán kezdtem elmenni olyan irányba, ami nem feltétlenül jó. A gyerekekkel rájöttem, hogy nem kirakatban élünk, nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Hihetetlenül büszke vagyok magamra, hogy az irántuk érzett szeretetem minden rigolyámat felülírta, és megtanított arra, hogy káoszban is lehet élni, abban is meg lehet találni önmagunkat.

Rúzsa Magdi elárulta, hogy mostanra kezdi sokkal jobban szeretni ezt a „fura káoszt”, mint a tökéletes régebbi világát. Mostanában talán még büszkébb is magára egy-egy olyan nap végén, amikor művésznő és anya is tudott lenni. „Ezt már többre tartom, mint egy gyerekek nélküli, tökéletesen kicentizett napot” – fogalmazott az énekesnő.

Számomra most ez a legnagyobb kihívás, és az, hogy újra megtaláljam önmagamat. Más lett az életem, más lett az első és legfontosabb. Más ember lettem, ami jó, csak még mindig ismerkedő fázisban vagyok önmagammal

– mondta el Rúzsa Magdi, aki folyamatosan dolgozik és tanulja önmagát.

A lapszámban Epres Panni is nyilatkozott:

Kapcsolódó
Epres Panni a gyerekeiről: Mindketten küzdelmes utat választottak

Mint mondja, más szülő talán megóvná a gyerekét a kudarcoktól, ő viszont támogatja, hogy Benedek Tiborral közös fia és lánya maguk hozzák meg a döntéseiket.

The post Rúzsa Magdi a hármas ikreiről: Nagyon jó, hogy jöttek, mert talán kezdtem elmenni olyan irányba, ami nem feltétlenül jó first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest