Ha nyáron érkezünk, az első lépés szinte magától adódik: irány az óváros. A világörökség részét képező keskeny utcák, kovácsoltvas cégérek és pasztellszínű házak között sétálva könnyű elképzelni, milyen lehetett a város évszázadokkal ezelőtt.
Évszázadok öröksége – minden utcában
A Getreidegasse 9. szám alatt áll a jellegzetes sárga ház, ahol 1756-ban megszületett Mozart, míg a város fölé magasodó Hohensalzburg erőd már több mint kilencszáz éve őrzi Salzburg látképét. A St. Peter kolostor falai között a hagyomány szerint Európa egyik legrégebbi étterme működik – először egy 803-ban íródott dokumentumban említik, de a Residenzplatz közelében álló Café Tomaselli is több mint három évszázada szolgál fel kávét.
Pompás zöldövezetek pazar kilátással
A Salzach folyó partja nyáron igazi találkozóhely. A hidakról szép kilátás nyílik az óváros tornyaira és a fölé magasodó, 900 éves Hohensalzburg erődre. A folyó mentén érdemes lassan sétálni, elcsábulni egy fagylaltra vagy csak nézni, ahogy a város ritmusa hömpölyög körülöttünk, vagy hallgatni a Residenzplatz tornyából naponta többször, gyakran Mozart dallamaival felhangzó harangjátékot.
A Mirabell-kert nyáron talán a legszebb. A gondosan kialakított virágágyások, a szökőkutak és a háttérben magasodó erőd látványa szinte képeslapra kívánkozik. Itt gyakran hallani utcazenét vagy kisebb koncerteket is – nem véletlen, hiszen Salzburg a zene városa. Ragadjunk meg egyet Salzburg kevéssé ismert street food-jából, a Bosna elnevezésű, currys-mustáros, hagymás hotdogból, és élvezzük a zene ritmusát.
Nyáron a város kulturális élete is felpörög: július közepétől augusztus végéig a Salzburgi Ünnepi Játékok opera- és koncertelőadásai töltik meg a tereket, ilyenkor valóban úgy tűnik, mintha az egész város színpaddá válna.

Ki a városból!
Salzburg környéke közben folyamatosan csábít a természetbe. A Salzkammergut vidéke szinte a város természetes folytatása – könnyű elképzelni egy olyan napot, amikor délelőtt még az óváros utcáit járjuk, délután pedig egy kiadós bringatúrát követően egy tóparti stégen ülünk, lábunkat a vízbe lógatva – vagy éppen fordítva: egy aktív kikapcsolódással töltött nap után az óváros egyik sörkertjében vagy éttermében ülünk le vacsorázni, és hagyjuk, hogy a helyi ízek is hozzáadják a maguk történetét a naphoz. Egy tányér gőzölgő Kasnocken érkezik az asztalra olvadó alpesi sajttal és pirított hagymával, vagy egy könnyű nyári desszertként a legendás Salzburger Nockerl három aranybarnára sült habcsúccsal, porcukorral meghintve – mintha csak a környező hegycsúcsokra rímelne. Az illatokban és a folyó felől érkező esti levegőben megfürdőzve úgy érezzük, Salzburg nemcsak látnivalókban, hanem ízekben is bőkezű.

Salzburg egyik legnagyobb erőssége éppen a tempója: nem kell rohanni, nem kell mindent kipipálni. Elég egy séta a folyóparton, egy kávé a teraszon, egy pillantás a hegytetőn álló várra – és a város lassan beszippant. Mire észbe kapunk, már nem turistaként járjuk az utcáit, hanem úgy, mintha egy kicsit mi is a nyári Salzburg részévé váltunk volna.

További információk az austria.info oldalon.
The post Salzburg nyáron – amikor a város egyszerre elegáns és laza first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





