A bírósághoz fordul Sára Botond budapesti főispán, mert a fővárosnak másfél év alatt sem sikerült főpolgármester-helyettest választania – írta lapunknak eljuttatott közleményében Budapest Főváros Kormányhivatala.
Sára szerint jelenleg törvénytelenül működik a főváros, mert továbbra sem választotta meg Karácsony Gergely főpolgármester helyettesét, noha mind a kormányhivatal, mind később a törvényszék és az ítélőtábla is kötelezte erre a főpolgármestert és a közgyűlést.
A város törvényes működését azért kell helyreállítani, mert a jogszabályokban foglalt rendelkezések garantálják azt, hogy a város biztonságosan tud működni, a közszolgáltatásokat el lehet végezni. A konkrét esetben a törvénytelen állapot azt jelenti, hogy nincs főpolgármester-helyettes, hogy amennyiben a főpolgármester tartósan akadályoztatva van, nincs még egy olyan felhatalmazott ember, aki a várost irányítani tudná, a napi szükséges döntéseket meghozná
– érvel a budapesti főispán.
Ezért a fideszes politikus teljesítés kikényszerítése iránti eljárást kezdeményez a bíróságnál, mely során a törvényszék még egyszer utoljára felszólítja arra a főpolgármestert és a közgyűlést, hogy tegyen eleget törvényi kötelezettségének, és a közgyűlés tagjai közül válassza meg a főpolgármester-helyettest.
Tavaly novemberben arról írtunk, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek nem sikerült megválasztania főpolgármester-helyettesnek Tüttő Katát. Sára Botond erre azzal reagált, hogy szerinte Karácsony nem akarja helyreállítani a törvényes állapotot Budapesten. A kormány és Budapest közötti feszültség a főpolgármester személyétől függetlenül sem látszik csillapodni: nemrég számoltunk be róla, hogy a Magyar Államkincstár 11,7 milliárd forintos inkasszót nyújtott be Budapest ellen, melyet a főpolgármester jogellenesnek minősített.
The post Sára Botond bírósághoz fordul, mert máig nincs főpolgármester-helyettese Budapestnek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





