A cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű szekciójában pályájuk elején tartó filmesek munkái versenyeznek, ezért ez az egyik olyan válogatás a fesztiválon, ahol izgalmas új alkotókat lehet felfedezni. Idén két olyan művész első nagyjátékfilm-rendezését is beválogatták, akiket színészként nagyon jól ismerünk: Kristen Stewart The Chronology of Water és Scarlett Johansson Eleanor the Great című rendezői debütálása is bekerült a programba.
Kristen Stewart hét éven át tervezte, hogy megfilmesíti Lidia Yuknavitch memoárját, és ez alatt állítólag rengeteg forgatókönyv-változatot írt hozzá. Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha nem érleli annyit az ötletét, az ilyen hosszan fejlesztett filmeknél előfordul, hogy az alkotó annyira belegabalyodik saját, jól ismert gondolataiba, hogy már nem tudja megítélni, a nézőnek mi jön át mindabból, ami az ő fejében egyértelmű. És nem is választott könnyű alapanyagot: a hányatott sorsú írónő saját, durva epizódokban bővelkedő életét tudatfolyam-szerűen, különálló emlékképekben írja le, és Stewart ezt próbálta visszaadni a filmben.
A 16 mm-es film retrósan fakó képein nem kronologikus sorrendben, hanem összevissza, felvillanásszerűen, sokszor csak néhány másodperces snittekben kapjuk az emlékfoszlányokat az Imogen Poots megformálta Lidia életéből. A szaggatott képeket a főhősnő narrációja kíséri-magyarázza, hol álomszerű elvontsággal, hol konkrétabban, de nem nehéz összerakni a főbb traumákat, a szexuálisan és emocionálisan zaklató apát, a tehetetlen alkoholista anyát, a Lidia úszókarrierjét kettétörő függőségeket.
A fragmentált történetmesélés többszörösen is védhető: tulajdonképpen jól megragad valamit a visszaemlékezés természetéből, különösen a kisgyerekkori, inkább egy-egy képben, mintsem összefüggő eseménysorokban megmaradó emlékekét, illetve a traumatizált ember részben elfojtott, de a tudatba be-betörő emlékképeit. Sajnos azonban ez a megoldás az érzelmi bevonódást nagyon megnehezíti, sőt, kifejezetten eltávolítja a nézőt. Hosszú szakaszokon át olyan érzésünk lehet, mintha egy absztrakt videoinstallációt néznénk, nem pedig egy narratív filmet, aminek a főhősével empatizálnunk kellene.
Lidia nehéz gyerek- és kamaszkorát követi a nem kevésbé zaklatott fiatal felnőttkor hullámvasútja többek közt egy halva született csecsemővel, alkoholista férjjel, leszbikus szado-mazo kísérletezéssel.
Stewart néha esetlen, diákfilm-hangulatú megoldásokhoz folyamodik, például túlhasználja a Lidia életében ismétlődő vízmotívumot: amikor még a leszbikusszex-montázst is a tenger hullámzásával vágja keresztbe, az már a nevetségesség határát súrolja.
The post Scarlett Johansson érzelgős, Kristen Stewart mindent túlgondol Cannes-ban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
