Május 10-én rögzítették a Friderikusz Talkshow azon epizódját, melyben a nemrég elhunyt Scherer Péter még szerepelhetett. A szombaton adásba került részben a színész sokat anekdotázott a karrierjéről, arról, hogyan került a szakmába, és hogy mennyire keményen dolgozott azért, hogy megbecsüljék.
Egy független színházi társulatból keveredtem be a hivatásos színészek közé. Szoktam mondani: a három csodálatos gyerekemen kívül életem legnagyobb sikere, hogy színész lettem. Ebben sok munka volt, sok nem feladás. Voltak olyan előadásaim, amikor a hátsó ajtón mentem ki, mert azt éreztem, elöl nem megyek, mert alulmúltam.
Azt mondja, a színművészetis felvételiről kihullás is építette benne ezt az attitűdöt.
Ha én felvételizném, az akkori Scherer Petit én se venném föl. Betettem egy Ady verset, Álmodik a nyomor. Nem nekem való volt. Mit kértek? Hát azt. Elmondtam négy sort, mondták, köszönjük szépen, ennyi.
Scherer azt mesélte, volt egy Szentivánéji álom-előadás Mucsi Zoltánnal és Szabó Győzővel a kilencvenes évek közepén, ott kezdett beindulni a karrierje.
Onnantól mindent csináltam, mindent elvállaltam, azt éreztem, nagyon kell akarni. Éjjel-nappal dolgozni. Eltört a kezem, lejátszottam az előadást. Régen ez nem volt. Valakinek ma fáj a torka, nem akarja fertőzni a többieket, nincs előadás, pótolják.
Kitért arra, hogy 62 évesen letette a nagymotoros vizsgát. Kapott egy kétkerekűt ajándékba egy cégtől, és bár tudott előtte motorozni, a neje kérte, hogy tegye le a vizsgát.
Én a gyerekkoromat Ajkán egy szovjet robogóval jártam. Mentem váltós motorral, Krétát is bemotoroztuk a feleségemmel. Az ember, a kereskedő azt mondta, mikor odaadta: menj csak, a motor benzinnel megy, nem jogsival. Elvittem, de azt mondta a feleségem, addig nem ül föl mögém, amíg nincs nagymotoros jogsim. Beiratkoztam, letettem a kreszt, és letettem a nagymotor jogsit. Nem volt egyszerű. Azt mondta az oktató: Péter bá, magának ehhez van érzéke, engedje meg magának azt a luxust, hogy holnap levizsgázik. És levizsgáztam!
Kedden érkezett a hír, hogy 64 éves korában meghalt Scherer Péter, akitől számos pályatársa búcsúzott a közösségi médiában. Utolsó interjújáról már beszámoltunk korábban.
The post Scherer Péter Friderikusz műsorában: elárulta, 62 évesen miért tette le a jogsit nagymotorra first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





