A Magyarországról néhány évvel ezelőtt emigráló Jászai Mari-díjas rendező, Schilling Árpád is kivette a részét szerdán a Vidnyánszky Attila és Nagy Ervin közti csörtéből (előbbi gondolatait itt, utóbbiét pedig itt foglaltuk össze), reagálva a Nemzeti Színház igazgatójának keddi szavaira: Facebook-posztjában Vidnyánszkynak csak egyetlen mondatára reagált, aki azt állította, hogy korábban tucatnyi egyeztetés történt az általa vezetett Magyar Teátrumi Társaság, illetve a független színházi társulatokat képviselő Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) között.
A posztból kiderül, hogy a szóban forgó találkozók közül az első, 2011-es alkalom egyszer és mindenkorra eldöntötte, hogy milyen is lesz a két fél közti viszony.
Schilling akkor a Független Előadó-művészeti Szövetség alelnökeként a Magyar Színházi Társaságot képviselő Csizmadia Tiborral, valamint a FESZ-nek és a Magyar Bábművészek Szövetségének egyaránt élén álló Csató Katalinnal együtt találkozott Vidnyánszkyval, aki a Kossuth Lajos térhez közeli éttermek egyikét szemelte ki találkozóhelyként.
A helyszínt nem mi választottuk, hanem a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, Vidnyászky Attila, akit két fiatal asszisztense, Szűcs Gábor és Vasvári Csaba kísért. Utóbbiak a találkozó alatt egyszer sem szólaltak meg, ültek a háttérben, és mosolyogva figyelték a főnöküket, aki a szót vitte. Attila az asztalon könyökölt, és arról szónokolt nekünk, hogy most már más világ van, mint volt régen, eddig felénk lengett ki az inga, most meg feléjük, és amit eddig a liberális kormányoktól puszira megkaptunk, azt most már nem mi fogjuk megkapni
– olvasható a posztban, amelyből kiderül, hogy Schillingék célja mindössze annyi volt, hogy elérjék: az NKA és a minisztérium által kiírt pályázatok felett döntő bizottságokba ők is delegálhassanak egy küldöttet, tekintve, hogy az érintett pályázók ezeknek a szervezeteknek a tagjai.
Vidnyánszky megtagadta a kérést, mondván, hogy erre nincsen lehetőség, válasszon a három szervezet (amelyek összesen több száz szervezetet, intézményt és egyéni alkotót képviseltek) két delegáltat, míg az összes többi hellyel a Vidnyánszky Attila elnökölte Magyar Teátrumi Társaság rendelkezik, ami azt jelentette a gyakorlatban, hogy minden bizottságban többségben lesznek Vidnyánszky emberei. Olyan alakok, mint Szűcs és Vasvári, akik ezen a tárgyaláson is világossá tették cinikus, otromba viselkedésükkel, hogy milyen elvárásokat fognak majd képviselni az állami pénzek szétosztása során. Csató Katát Vidnyánszky nem hagyta szóhoz jutni, pedig két szervezetet is képviselt, érezhetően zavarba hozta egy határozott és felkészült nő jelenléte. Ő maga szerette volna gyorsan lezárni ezt a beszélgetést, Debrecenből érkezett Pestre, a beszélgetés előtt mosolyogva közölte, hogy nem tartotta be a sebességkorlátozásokat, mert, ha egyszer dolga van, akkor ő megy, mint a tank
– folytatódik az írás, amely szerint egy ponton Vidnyánszky látványosan, az asztal lapján demonstrálta is a mondanivalóját.
Tiétek ennyi, a többi a miénk, és örüljetek, hogy egyáltalán kaptok valamit
– mondta, majd kijelentette: ezt az egyeztetést több, hasonló hangnemben és stílusban folyó másik is követte, azok azonban nem hoztak eredményt.
Schilling szerint ezzel megpecsételődött a független színházi társulatok sorsa, egy művészeti ágat pedig ezen a módon nem lehet uralni.
Soha többé nem történhet meg, hogy egy ember kontrollálja az összes állami intézményt, fesztivált, iskolát és bizottságot! Soha többé nem engedjük meg, hogy egy minden belső kontrollt, ízlést és jó modort elhagyott, megbolydult személyiség uralja százezrek életét és a magyar kultúrát! Soha többé nem alázhatnak meg igazgatókat, rektorokat, diákokat, társulatokat, rendezőket, tanárokat és a közönséget! Vidnyánszkynak, ahogy a főnökének és az embereinek is, menniük kell. Nem a szakmát kell elhagyniuk, csak mindazt, amit ebül szereztek, valódi demokratikus és szakmai kontroll nélkül. Továbbra is végezhetik a munkájukat, továbbra is alkothatnak, de soha többé nem dönthetnek se pénzről és se pozíciókról.
Lejárt az időd, Attila
– zárul az írás, amely teljes hosszában itt olvasható:
The post Schilling Árpád is üzent Vidnyánszkynak: „Lejárt az időd, Attila” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





