Schóbert Norbi: Az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie

A napokban derült ki, hogy Rubint Rékánál négy évvel ezelőtt daganatos betegséget diagnosztizáltak. A vele történtekről szombaton a Naplóban mesélt a fitneszedző: az interjú során levette parókáját, és olyan felvételeket is mutatott, melyeket ő készített magáról a kezelései alatt.

Férje, Schóbert Norbi a Blikknek nyilatkozott arról, ő hogyan éli meg felesége betegségét.

Réka kétszer mentette meg az életemet, a szívműtétemnél és a sztróknál is. Most én tartozom neki. Négy éve küzdünk, négy éve járok vele az onkológiára itthon, Bécsben és Londonban. Minden pénzünket, minden energiámat abba ölöm bele, hogy a feleségem meggyógyuljon

– mondta el a lapnak Schóbert, aki szerint a rák nem válogat „az alkoholista, a dohányos, a sportoló és a kisgyermek között”.

Meggyőződésünk, hogy Réka ezt feladatként, tanításként kapta a Jóistentől. Tanításként, hogy megmutassa: ha örvénybe kerülsz, meg kell tanulni felfelé úszni. Ő négy éve úszik kifelé az örvényből és nincs más opció, csak, hogy meggyógyul.

Összeomlott felesége diagnózisa után

Schóbert elmondta, akkor kapott másodszor sztrókot, amikor feleségét műtötték.

Ott ültem a kórházudvaron és zokogtam, mert a folyosón nem akartam sírni. Iszonyatos érzés volt: én a Honvédban, ő az onkológián, a gyerekeink pedig otthon. Nem volt pénzünk, mivel a cégünket szétlopkodták, de tudtam, hogy talpra kell állnom érte és a gyerekekért. Kitaláltam a videótárat, az étel házhozszállítást, csak hogy legyen miből fizetni a kezeléseit és a mindennapi megélhetésünket

– emlékezett vissza.

Attól is beszélt, hogy Rubint Réka hogyan viselte a kezeléseket, és hogy a kemoterápia és a 33 sugárkezelés szétégette a nyelőcsövét.

Éjszakákon át zokogott a fájdalomtól, felduzzadt a nyelve, nem tudott enni, beszélni. De másnap felment a színpadra és megtartotta az órát. Mert neki ez az élete. Nekem Réka a hősöm négy éve.

A gyerekeik előtt is titkolták Rubint Réka betegségét

Schóberték négy éven át titkolták a hírt a világ és három évig a gyerekeik elől is, mivel nem akarták ezzel terhelni őket.

Nem tudtam hol sírni. Otthon nem lehetett a gyerekek miatt, az autóban sem, mert nem akartam, hogy a szomszéd kocsiból lássák, ahogy zokogok. Van egy öreg Harley-m és egy sötét plexis sisakom. Ha felülök a motorra, ott tudok sírni. Menet közben senki nem látja, ott kisírhatom magamból a fájdalmat

– árulta el Schóbert Norbi, aki azt is elárulta, hogy az elején rákeresett az interneten a lágyrészszarkóma túlélési rátájának. Akkor azt olvasta, nejének körülbelül másfél éve lehet hátra.

Annak ellenére, hogy az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie, ő itt van. Aktív, pozitív, és hisz a gyógyulásban

– jelentette ki.

Rubint Réka gyógyulásában az egész család szilárdan hisz. Ahogy Schóbert Norbi mondja, nincs más opció.

Én nem szeretném eltemetni a Rékát. Abba én is belehalnék. Ez szóba sem jöhet. Minden energiámat, munkámat és pénzemet abba teszem bele, hogy leküzdje ezt a kórt. Nekem Réka a példaképem.

The post Schóbert Norbi: Az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest