Sebestyén Balázs az RTL Most Wanted – A hajsza című műsorában felhívta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási minisztert, szúrta ki a 444. A lap szerint Sebestyén ezzel kereste a tárcavezetőt:
Bocsánat, ne haragudj, hogy ilyen váratlanul hívtalak, egy nagyon fontos küldetésben vagyunk éppen, és egy jeladótól kellene megszabadulnunk. Nem tudsz ránézni arra, hogy Kecskeméten milyen tehervonatok vannak bent ebben a pillanatban? Ne nézz teljesen bolondnak, teljesen valid a kérdés. Van bármilyen vonat, ami bent áll, és messzire megy?
Vitézy erre közölte, hogy utánanéz, nem nagyon gyorsan, és utána visszaszól majd. A miniszter nem sokkal később visszahívta Sebestyén Balázst, és elmondta, milyen tehervonatok állnak az állomáson, Sebestyén megköszönte, majd azt mondta: „Kit hívjak föl? Magyar Pétert?” „Azt majd a döntőben!” – felelte Pápai Joci.
A 444 emlékeztet rá, hogy Sebestyén azért hívta fel Vitézyt, mert a műsor első részében Majka jeladót rejtett el az autójukon, Sebestyénék pedig egy nap után észlelték a nyomkövetőt, és kitalálták, hogy átrakják egy másik járműre, például egy vonatra.
The post Sebestyén Balázs az RTL Most Wanted című műsorában hívta fel Vitézy Dávidot segítségért first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





