Séfek Séfe: „Bűncselekmény” – véleményezte az egyik csapat narancsos lecsóját Krausz Gábor

Thumbnail for 6164524

A Séfek séfe második tréning napján ismét csapatokban főztek a versenyzők, az egyik pultnál pedig narancsos lecsó is készült. Noha csapattársai próbálták lebeszélni az ötletről Odettet, utóbbi azt mondta, otthon rendszeresen készíti naranccsal a lecsót, amit a családja és a párja is szívesen fogyaszt. Mivel Odett jelezte a csapatának, hogy eddig egyik feladatban sem hagyták őt érvényesülni, végül ráhagyták, hogy narancsot tesz a lecsóba, amit egyébként héjastól dobott a zöldségek közé.

Az így elkészült „citrusos lecsó” végül püré formájában került fel a tányérra, ám nem nyerte el a séfek tetszését.

Ez a narancsos lecsó konkrétan bűncselekmény

– véleményezte az ételelemet Krausz Gábor, aki az adás végén mégis séfkabáttal juttatta tovább Odettet: Wolf András csapatába választotta be a versenyzőt.

Kapcsolódó
Séfek séfe: a második tréning nap végén is elbúcsúzott egy versenyző

A séfaspiráns kiesése után azt mondta, rájött, hogy az evésben sokkal jobb, mint a főzésben.

The post Séfek Séfe: „Bűncselekmény” – véleményezte az egyik csapat narancsos lecsóját Krausz Gábor first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest