Hetek óta uralja a közbeszédet Lázár János kijelentése, miszerint a magyarországi cigányság „belső tartalék” munkaerőpiaci értelemben, és egyfajta életpályamodellként vázolta fel számukra a vonatok szaros vécéinek pucolását. A politikai kommunikáció zajában egy dolog azonban elsikkad:

volt-e bármilyen igazsága Lázárnak, amikor – útszéli stílusban ugyan, de – a cigányság munkaerőpiaci integrációjának a lehetőségeit latolgatta?

Milyen helyzetben vannak jelenleg a magyarországi romák a munkaerőpiacon, illetve miként lehetne nekik olyan valóban vonzó lehetőségeket biztosítani, amelyekből ők maguk, valamint a többségi társadalom is profitálhatna?

Messing Vera, a Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) kutatóprofesszora ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy miért problémás már eleve az, hogy Lázár tartalékként hivatkozik „a romákra”, a folyamatokkal kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta:

A munkaerőpiac mindig csak egy következmény.

Leszögezte: Lázár János egyebek között a miniszteri tevékenységével is hozzájárult az elmúlt években ahhoz, hogy a legelesettebbek – köztük romák is – még jobban kirekesztődjenek a többségi társadalomból.

Tegyük fel, hogy a Lázár-féle karriert kínálják fel a borsodi romáknak. Szó szerint még csak el sem jutnának a vonatokig, mert nem létezik az a buszjárat, amivel három műszakos munkába tudnának járni

– jelentette ki a szakértő, mielőtt részletesebben is kibontotta a problémacsokrot.

Tegyük rendbe a fogalmakat

„Nem szeretem, amikor általánosságban »a romákról” beszélünk, ugyanis nem tudok úgy tekinteni erre a csoportra, mint egy homogén, monolit egységre, hiszen a romák nagyon sokfélék. Köztük is vannak magasan képzettek vagy középfokú végzettséggel rendelkezők, és vannak persze nagyon alacsony végzettségűek is. Akadnak szegénységben élő romák, vannak a vidéki, illetve a városi terekben élők. A témánk miatt ez azért különösen fontos, mert ezeknek a különböző csoportoknak nagyon eltérőek a lehetőségeik a munkaerőpiaci hozzáférés szempontjából” – fejtette ki a szakértő.

Sokat idézett megszólalásában Lázár János – vélhetően – a perifériára szorult kistelepüléseken élő csoportokra gondolt, melyeknek tagjai közül szintén nem mindenki roma – hangsúlyozta Messing Vera, hozzátéve: a statisztikákból világosan kiolvasható, hogy a mélyszegénység nem csupán a romákat sújtja, ők ennek a társadalmi osztálynak csak egy részét teszik ki.

Ha feltételezzük, hogy Lázár megszólalása mögött nem volt rasszista felhang, úgy ezt az embertömeget azonosíthatta a miniszter a magyarországi cigánysággal, amikor tartalékról beszélt.

A tartalék kifejezést ebben az értelemben – esetünkben a munkaerőpiaccal összefüggésben – Messing szavai szerint a szociológia rasszizált hierarchizálásként tartja számon.

Amikor ilyen kontextusban beszélünk egy társadalmi rétegről, akkor azt mondjuk, hogy itt van egy »tartalékhadsereg”, egy olyan munkavállalói réteg, ami igénytől, gazdasági konjunktúrától függően ide-oda rángatható. Beemelhető a munkaerőpiacra, amikor pedig épp nincs rá szükség, akkor kidobható onnan

– magyarázta a dolog lényegét a TK kutatója, hozzátéve, hogy az így megjelölt alsóbb társadalmi réteget a kinyilatkoztató fél nem tekinti a munkaerőpiac szerves részének, így nem illetik meg azok a jogok és biztosítékok sem, amelyek a felette elképzelt réteget igen.

A munkaerőpiacot szociológiai értelemben a tudomány két részre bontja: az elsődleges (primer) munkaerőpiacra és a másodlagos (szekunder) munkaerőpiacra.

• A primer csoport a többségi társadalom számára az „alap”: ide tartoznak azok a munkavállalók, akiket jobb, illetve kevésbé bizonytalan munkakörülmények között, magasabb jövedelemért foglalkoztatnak.
• A másodlagos munkaerőpiaci csoportba tartozók helyzete jóval bizonytalanabb, ők nehezebben találnak állást, ha egyáltalán.

Hogy a hazai romák többsége ebben a csoportban ragad, azt számos tényező befolyásolja, az életkörülményeiktől kezdve a mozgásterükön és az iskolázottságukon át egészen a diszkriminációig. A két csoport közötti átjárás – kivált lentről felfelé – Magyarországon jelenleg nagyon nehéz.

Mit mutatnak a számok?

A másodlagos munkaerőpiac szerves részét képezi idehaza a közmunkaprogram, amire a kormány kimondottan büszke, és részben ezzel igazolja azt a tételmondatát, miszerint Magyarországon mindenki dolgozhat, aki akar. Ahogy Messing Vera fogalmazott:

a közmunka egy állam által mesterségesen fenntartott munkaerőpiac, ahol mások a bérek és a szabályok is, az itt elhelyezkedő személyek számára nem is feltétlenül adott az a biztonság, kiszámíthatóság, azok a jogok, amelyek a primer piac szereplőit alapvetően megilletik.

A Központi Statisztikai Hivatal 2023-as adatrögzítéséből kiolvasható, hogy a roma társadalom nagy mértékben rá van utalva a közmunkára. A magukat romának vallók körében a foglalkoztattak aránya a 15 és 64 év közötti korosztályban 2023-ra elérte majdnem az ötven százalékot, de látni kell azt is, hogy az ötödük közmunkában helyezkedett el a felmérés idején.

Ugyanez az összehasonlítás a nem romák körében úgy alakul, hogy a dolgozók alig pár százalékát teszik csak ki a közfoglalkoztatottak. Ezek az összehasonlítások a KSH adatai szerint 2015 óta pár százalékos eltérésekkel, de végig így alakultak. Vagyis, amíg a romák között a közmunkában dolgozók száma jelentősebb részét teszi ki a nagy egésznek, a többségi társadalomban a számuk elhanyagolható, de – ahogy a szakértő utalt rá – a jelenség az esetükben is megfigyelhető.

Az adatsorból kiolvasható ugyanakkor az is, hogy a romák előtt is nyitva áll az elsődleges munkaerőpiac. Tipikusan jó felvevőpiac a szakértő szerint az építőipar – még úgy is, hogy ennek elérése is sokuk számára áldozatokat követel.

Azok a rétegek ugyanis, akikről itt most szó van, általában perifériára szorult kistelepüléseken élnek közösségekben. Ami azt is jelenti értelemszerűen, hogy ott nincs helyben olyan primer munkahely, ami egy-két embernél többet fel tudna szívni. Ebből következik, hogy aki munkát akar vállalni, például az építőiparban, az kénytelen ingázni vagy épp hosszabb időszakokra elköltözni az otthontól, a családjuktól messze.

Akinek van némi tőkéje és főleg kapcsolati hálója, az ilyen helyzetben inkább Nyugat-Európa felé veszi az irány (így kiesik a hazai munkaerőpiacról), akinek nincs, az kénytelen itthon maradni, ha pedig nem éri be a közmunkával, akkor ingáznia kell. Adott esetben vidéki kistelepülésekről kisebb csapatokban eljárni más térségekbe és ott fizikai munkát végezni.

A szakértő szerint e területen a kormány migrációs politikája (és kommunikációja) is érezteti a hatását – és nem pozitív értelemben.

Amellett, hogy a Fidesz kommunikációja megtanította a magyarokat arra, hogy gyűlöljék a bevándorlókat, közben azt kell látni, hogy soha ilyen magas nem volt Magyarországon a bevándorlók, pontosabban a külföldön születettek száma. Tehát hazugság az, hogy a Fidesz ellenzi a bevándorlást, hiszen pont a Fidesz-kormány volt az, amely célzott jogszabályokkal és rendeletekkel elősegítette a külföldi munkaerő beáramlását – ami bizonyos területeken ki is szorította az alacsonyan képzett, gyakran roma munkaerőt

– vázolta a helyzetet Messing Vera, rámutatva egyúttal arra, hogy mennyire ellentmondásos, amiről Lázár Balatonalmádiban beszélt, miszerint itt vannak nekünk a romák, akikre azért van szükség, mert nem akarunk bevándorlókat.

Siker vagy zsákutca a közmunka?

Mint utaltunk rá, a kormány ciklusok óta a saját politikájának igazolását látja a közmunkaprogramban. A fenti statisztika ezt némileg alá is támasztja, hiszen látható, hogy 2015 óta romák és nem romák körében is jobbára évről évre nő a foglalkoztatottak száma, és ugyanez a közfoglalkoztatottak számában is tetten érhető. Ugyanakkor látható az is, hogy a görbék a közfoglalkoztatásnál már nem emelkednek annyira meredeken a 2020-as évek kezdete óta. Erre kézenfekvő magyarázatnak tűnik a Covid-járvány, valamint az azt kísérő gazdasági sokk, Messing Verának azonban más magyarázata van arra, hogy miért is bicsaklott meg a dolog.

A pénz az oka. A kormány az elmúlt évtizedben a közmunkaprogramokat európai uniós forrásokból tudta felfuttatni és magas szinten tartani, és a kabinet politikájának tudható be, hogy ezek a források mára elapadtak. Amióta ez a helyzet, a közmunkaprogramokra minimális forrásokat áldoz a kormány. Azt természetesen nem lehet mondani, hogy egyáltalán ne lenne pénz és ne lenne közmunka, van, természetesen, de közel sem pörög úgy a rendszer, mint korábban. Ennek legfőbb okát én az uniós források elapadásában látom

– jelentette ki a szakértő. Gondolatát azzal fűzte tovább: nem elég, hogy a programokra jóval kevesebb pénz jut, de a 2020-as évekre a konjunktúra is véget ért, azóta a magyar gazdaság leginkább stagnál. Mindez pedig érzékenyen érinti az elsődleges munkaerőpiac azon szegmenseit – így az építőipart is –, amely fel tudná szívni a mélyszegénységben élőket, köztük a romákat.

Nem tanulók és nem dolgozók

„Az asszonyok különösen kirekesztettek. A nőkre jut az a szerep, hogy otthon ellássák a családot, az összes gondozási munka, a háztartási munkák. Ők gyakorlatilag oda vannak horgonyozva ahhoz a településhez, ahol élnek – ahol szinte a közmunka marad számunkra az egyetlen szóba jöhető bevételi forrás” – válaszolta meg a TK kutatója azt a kérdést, hogy ebben a társadalmi helyzetben a nőknek milyenek a kilátásaik. Visszautalt arra a korábbi gondolatára, miszerint azokon a területeken, ahol ezek a közösségek jellemzően élnek, nem nagyon vannak termelő egységek, munkahelyek, ezek hiányában pedig a közmunka az, amivel élni tudnak.

„A munkám során több polgármestertől is hallottam már, hogy valójában »a közmunka ezeknek az asszonyoknak van”, pont azért, hogy el tudják látni az otthoni teendőket, a gyereknevelést, a háztartási teendőket, de azért legyen munkaviszonyuk. Ez így egy olyan munkaerőpiaci helyzet, amiből nem nagyon van kiút, és ez betonozza őket ebbe a pozícióba” – vázolta a valóságot Messing Vera.

A szakértő szerint egy sor másik országban éppen az a közmunkaprogramok lényege, hogy az emberek csak addig vegyék igénybe, amíg meg nem szerzik azokat az ismereteket és kompetenciákat, amelyek ahhoz kellenek, hogy visszatérhessenek az elsődleges munkaerőpiacra.

Magyarországon viszont a közmunkaprogramok kialakítása ezt nem teszi lehetővé, vagy csak minimálisan. Az a jellemző itthon, hogy aki el tudott menni közmunkából az elsődleges munkaerőpiacra, azért tudta ezt megtenni, mert volt egy jelentős bővülése a magyar gazdaságnak a 2008-as válságot követően. És éppen úgy alakult, hogy ez az időszak az Orbán-kormányokra esett.

A jövő lehetne más, de a jelen tapasztalatok nem kecsegtetnek sok jóval. Ennek jó fokmérője az úgy nevezett NEET-kategóriába sorolt fiatalok száma (Not in Education, Employment, or Training, tehát azok, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak). Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2021-es felmérése e tekintetben egészen pozitív képest fest hazánkról, kiemelve, hogy a vizsgált tagállamok közül a magyarországi romáknál voltak jelen a legalacsonyabb számban ezek a fiatalok. Az országos összevetésben ugyanakkor hatalmas szakadék tátong a roma és a nem roma társadalom között.

A statisztikai hivatal 2023-as munkaerőpiaci felmérése szerint a magukat nem romának valló, 15 és 24 év közötti fiatalok között csupán 8 százalék volt az aránya azoknak, akik nem dolgoznak, nem tanulnak és nem vesznek részt semmilyen mentor- vagy tréningprogramban sem. Ugyanez az arány a romáknál 38 százalék. Messing alapvetően két okát látja annak, hogy egy ilyen nagy számú fiatal népesség munkaerőpiaci szempontból gyakorlatilag nem csinál semmit.

Az egyik az, hogy a kormány leszállította az iskolakötelezettségi korhatárt 16 évre. Vegyük azokat az embereket, akikről szó van itt, a marginalizált területeken, rossz körülmények között élő embereket. Az ilyen területen élő, halmozottan hátrányos helyzetű családoknál egyáltalán nem ritka például, hogy egy gyerek csak 7 éves kora körül kerül iskolába. Ha ő csak egyszer is bukik az évek során, az azt jelenti, hogy 16 éves korára még nem vagy éppen csak elvégezte az általános iskolát. Onnantól pedig ő már dönthet úgy, hogy nem tanul tovább. El lehet képzelni, hogy egy nyolc általánossal vagy azzal sem rendelkező fiatal mit tud kezdeni magával a munkaerőpiacon

– magyarázta.

A másik okként a szegregációt említi. Véleménye szerint a magyar iskolarendszer ma jobban szegregálja a szegény és roma gyerekeket, mint valaha, hogy aztán 16 éves koruk után kitárja előttük az ajtót. Ráadásul az egyházi iskolák elszívó ereje, valamint a központosított iskolarendszer semmilyen módon nem tart ellen a szegregációnak. „Pedig a rendszer átalakítása melletti érv volt annak idején, hogy kiegyenlítse a települések közötti különbségeket, ám ennek pont az ellenkezőjét látjuk” – tette hozzá.

Az utánpótlás sokkal rosszabb állapotban hagyja el az iskolarendszert, mint a megelőző generációk, mondjuk, 15 évvel ezelőtt. És ez bizony meglátszik a munkaerőpiacon, mert egyre több az olyan fiatal, aki nem tud semmilyen módon részt venni. Mert, akinek nincs meg a nyolc általánosa, az nyilván továbbtanulni sem tud, nem tud felnőttképzésben sem részt venni. Ezeket az embereket nagyon nehéz lesz integrálni a munkaerőpiacra.

Lázár és Navracsics kéz a kézben

Még egy szempontot említett a szakértő, amely még inkább beszűkíti a romák lehetőségeit: a tavaly elfogadott önazonossági törvényt. Mint fogalmazott, ez friss dolog, nagy következtetéseket egyelőre nem lehet levonni, de a már meglévő tapasztalatok nem vetítenek előre sok jót. A szakértő gyorselemzésében az elmúlt hónapokban végigvette azokat a településeket, ahol alkalmazzák ezt a törvényt, és azt szűrte le, hogy jellemzően azokról a településekről van szó, melyek, bár nem a legszegényebbek, de szegények – ebből következően az ingatlanárak is alacsonyabbak.

Hiába hangsúlyozza Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter folyton, hogy ez a törvény nem a cigányok kirekesztésére szolgál, az eddigi alkalmazása azt mutatja, hogy ez egy szegényellenes törvény, és már most elképesztően súlyos helyzeteket okoz vidéken, mert embereket korlátoz abban, hogy ingatlant béreljenek vagy ingatlanhoz jussanak. Munkavállalási szempontból ez a mobilitás miatt érzékeny, mert, ha például valaki olyan környéken lakik, ahol nincs munkalehetőség, elmenni sem tud onnan egykönnyen, mert sokkal beszűkültebbek lettek a lehetőségei azt illetően, hogy hova tud elköltözni

– magyarázta.

Navracsics Tibor kormányon belüli nagy ellenlábasának számít Lázár János, kettejük összefeszüléseiről többször megemlékeztünk. Ebből a szempontból ironikus, hogy éppen ők ketten azok, akik a miniszteri tevékenységükkel hozzájárultak, hogy a leszakadott rétegek – köztük a romák – lehetőségei még a korábbiaknál is jobban beszűküljenek.

Ami Navracsics esetében az önazonossági törvény, az Lázárnál a közlekedés. Messing Vera szerint az, hogy elképesztő ütemben épül le a közösségi közlekedés az országban, hozzájárul ahhoz, hogy az írásunk témáját képező csoport tagjai még inkább kirekesztődjenek az ország körforgásából.

Tegyük fel, hogy valaki Borsodban lakik, 30 kilométerre Kazincbarcikától, ahol munkalehetőség lenne. Ezeknek az embereknek nincs autójuk, nekik ez egy luxus, és hiába csak 30 kilométerről van szó, valahogy el kell oda jutni. Marad a tömegközlekedés, a busz, amiből jó esetben jár oda-vissza naponta kettő-három. A munkaidő, a beosztás pedig nem fog a menetrendhez igazodni. Ez azt okozza, hogy újabb zárványok alakulnak ki a munkalehetőségek szempontjából ezen emberek számára.

Mit a teendő?

Van a kormánynak egy felzárkóztató terve, amely a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 címet viseli. Ebben egy településközpontú felzárkóztatást álmodtak meg, fókuszban a mélyszegénységű és roma közösségekkel. Az ebben részletezett Felzárkózó települések program keretében száznál több marginalizált településen akar a kormány intenzív beavatkozásokat végrehajtani, a cél pedig az, hogy az évtized végére a lehető legnagyobb mértékben csökkenjen a szakadék a roma és nem roma társadalom között.

A tervben a közlekedésfejlesztésnek is kiemelt szerepet szánnak, kivált a hátrányos térségek közlekedési infrastruktúrája javításának, az elérhetőség növelése érdekében. Szintén cél a szegregáció felszámolása, ezt úgy érnék el, hogy lakhatási programokkal és a közösségi terek fejlesztésével integrált lakóhelyeket hoznának létre. Az oktatás terén pedig felhívják a figyelmet a lemorzsolódás csökkentésének fontosságára, arról azonban nincs szó, hogy a tankötelezettségi korhatárt felemelnék. Ahogy

konkrét, számokkal alátámasztott célokat sem jelöltek meg sikerkritériumként az egyes fejlesztendő kulcsterületeken.

Messing Vera szkeptikus a tervet illetően. Úgy véli, hogy előrelépésre akkor lehetne számítani, ha beütne egy erőteljesebb gazdasági fellendülés. Ennek hiányában „nyilván nem”. De már azt is előrelépésnek tartaná, ha jelentős fejlesztésbe kezdene az állam a közösségi közlekedés területén, hogy megnyíljon az ország a romák és a szegények előtt. Emellett pedig az oktatási szegregáció visszaszorítását tartaná kívánatosnak első körben. Szavait azzal zárta: „Ha az oktatás továbbra is úgy gettósodik, ahogy az elmúlt 10 évben, én nem látok reális esélyt az előrelépésre”.

Pláne nem attól, hogyha valakit tényleg befognak vécét pucolni.

The post Seregszemle Lázár „tartalékhadseregénél” – segítene-e a romák munkaerőpiaci helyzetén, ha befognák őket vécét pucolni? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu