A Fővárosi Törvényszék engedélyezte a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Schadl György házi őrizeti helyszínének megváltoztatását, így
a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke siófoki luxusnyaralójában tölti bűnügyi felügyeletét február óta – értesült a 24.hu.
A közvetlenül a Balaton partján fekvő ingatlannal külön vádpont foglalkozik a 22 vádlottat felsorakoztató korrupciós büntetőper vádiratában. Az ügyészség szerint ugyanis a nyaraló felújítása során szabálytalan módon eltértek az építési engedélytől, és túlépítették azt. A lehallgatott telefonbeszélgetések szerint Schadl egymillió forint kenőpénzt is hajlandó volt adni azért, hogy ne kelljen visszabontani az épületet, ám első körben azt mondta a kivitelezőnek, hogy 500 ezret ajánljon föl a kormányhivatal munkatársának. Az ügyintéző a vád szerint elfogadta az ajánlatot, és abban maradtak, hogy egy régi fényképet csatolnak az iratokhoz, melyen nem látszik a szabálytalanság. Ezután a Schadl által csak „kuckóprojektként” emlegetett ingatlan megkapta az engedélyt.
A büntetőper során mind a hivatali vesztegetéssel vádolt kivitelező, mind a hivatali vesztegetés elfogadásával megvádolt kormányhivatali dolgozó beismerte a vádakat. A két férfit felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, ami a Fővárosi Ítélőtábla döntése nyomán már jogerős. Számukra így véget ért az eljárás, Schadl viszont mindent tagad.
A bíróság korábban már enyhített a volt végrehajtó kari elnök házi őrizetének szabályain, ez azt jelenti, hogy több órán át bevásárolhat, szakmai továbbképzésen vehet részt, orvosi vizsgálatokra is járhat. Ugyanez igaz a siófoki helyszínre is, ahol a múlt héten megtaláltuk őt a 344 négyzetméteres nyaralójában.
The post „Sicc innen!” – kiabálta Schadl György, aki Balaton-parti luxusnyaralójában tölti házi őrizetét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu