Don Pettit, a NASA űrhajósa büszkén mutatja be büszkeségét: „Szpudnyikot” a krumplit – írja a Space.com.
A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó űrhajósok rendkívül kevés szabadidejükben álltában hangszeren játszanak, alkotnak vagy fényképeznek, Pettit azonban az Andy Weir A Marsi című regényétől megihletődve termesztett egy burgonyát.
Pettit legutóbbi küldetése az Expedition 72 volt az ISS-n fedélzetén. Amikor 2025 áprilisában visszatért a Földre, történelmet írt azzal, hogy 70 évesen ő volt a legidősebb aktív űrhajós.
A fotón látható, hogy Szpudnyik egy műanyag tartályzsákban nő, lila és szőrős megjelenése ellenére úgy tűnik, hogy ez a mezőgazdasági kísérlet bevált. A sikeres termesztéshez Pettit egy rögtönzött lámpás terráriumot készített, és tépőzáras rögzítéssel sikerült a burgonyát egy helyben tartania benne.



4 fotó
Nem meglepő módon a burgonya az űrben másképp növekedett, mint a Földön. Az ISS mikrogravitációs környezetében a lila burgonya hajtásai egyenesen a levegőbe nőttek.
Gravitáció hiányában a gyökerek véletlenszerűen növekednek, hogy talajt és vizet találjanak. Ezért zsákokba tették őket – ez volt a legközelebbi dolog, ami cserépként szolgált.
The post Sikeresen termesztettek burgonyát az űrben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





