„Siófok elesett”, bajba kerültek a vendéglátóhelyek a Balatonnál

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói már kora tavasszal figyelmeztettek a nagyobb számú, csípésre képtelen rovarok tömeges kikelésére, a nyaralóvendégek és a siófoki szolgáltatók, vállalkozók döbbenten állnak a jelenség előtt. Az esténként megjelenő rovarfelhők újra ellepték a vendéglátóhelyeket. Nem lehet enni, inni tőlük. De még beszélgetni sem, mert belerepülnek az ember szájába, szemébe.

Ellepik az épületeket, lámpatesteket, a kültéri zenei eseményekről sokan menekülnek

hívják fel rá a figyelmet a portálon.

Ellehetetlenülnek a siófoki vállalkozók

Az árvaszúnyogokat sötétben erősen vonzza a fény. Márnem csak a Balaton-part közvetlen közelében rajzanak milliószámra, hanem Siófok szinte teljes területén. A magánszálláshely-szolgáltak arról számolnak be, hogy tűrhetetlen az állapot. Esténként nem mernek lámpát kapcsolni, mert azonnal megjelennek a döngicsélő rovarok.

Éjjel már csak két lámpát hagytam felkapcsolva, hogy a szállóvendégek be tudjanak menni a főbejáraton. A vendégeink sötétben üldögélnek a teraszon. Megértem, hogy védjük ezt a rovart, mert a halak számára táplálék, de ez már abszurd

– mondta a portálnak Éder Rózsa, siófoki apartmantulajdonos.

„Siófok elesett. Bezárunk” – írta a Petőfi sétány egyik fagyizójával kapcsolatban az egyik vállalkozó, aki így folytatta: „Ez így nem mehet tovább. Irtani nem OK, de gyéríteni, ritkítani kizárt, hogy nem lehetne. 21 éve van boltom a Balatonnál, de ilyet még nem láttam”.

A Siófoki élet Facebook-csoportban is megosztott poszt alatt egy másik vendéglős pedig ezt írta a Petőfi sétányról:

“Mi 2 hónapja bukjuk a vacsoráinkat, mert, mire a pincérek az asztalhoz érnek, nem látni a kaját a szúnyogoktól. Próbáltunk ellene tenni azzal, hogy a közvilágításra zsákot húztunk, ezzel tompítva a fényt, ami valamelyest sikeresnek bizonyult, de másnap a közterületesek leszedték”.

Bár sokan a vegyszeres irtást szorgalmazzák, tudni kell, hogy a szúnyogirtás hazánkban csak a csípőszúnyogokat célozza. Az árvaszúnyog pedig nem csípőszúnyog. Így irtani sem fogják.

Szakemberek azt tanácsolják, hogy ha továbbra is szeretnénk élvezni a teraszon töltött estéket, a legjobb és legkíméletesebb módja a védekezésnek az, ha nem vagyunk a fényforrások közvetlen közelében. Helyezzünk ki egy kicsit távolabb eső pontra egy erős, hideg, fehér fényforrást. Akkor a szúnyogok akörül repkednek majd, míg ahol mi tartózkodunk, oda egy lágyabb meleg, sárgás fényt érdemes tenni, ugyanis azokra nem repülnek a szúnyogok.

Az árvaszúnyogok nem csípnek, nem terjesztenek betegségeket – zavaróak lehetnek ugyan, de biológiai szempontból kulcsfontosságú szereplők a Balaton ökológiai rendszerében.

The post „Siófok elesett”, bajba kerültek a vendéglátóhelyek a Balatonnál first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest