Új korszakot hoztak a városi közlekedésben a robbanásszerűen terjedő elektromos rollerek, amelyekre 2024. július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kell kötni. Azokra mindenképpen, amelyek tervezett végsebessége meghaladja a 25 km/h-t, a 25 kg-ot elérő saját tömegű eszközök esetében pedig már azokra is, amelyek legalább 14 km/h-val képesek haladni. Egy évvel a kötelező biztosítás bevezetése után gyorsmérleget készített az Allianz Hungária Zrt. a rollerhasználatból fakadó tanulságokról.
Kevés a káreset, de rendkívül magasak a kifizetett kárösszegek
A gyors, csendes és könnyen kezelhető járművek már nem pusztán a fiatalok kedvencei: egyre többen választják őket hétköznapi közlekedésre is. A kötelező biztosítás tavalyi bevezetése épp azt a célt szolgálta, hogy akkor is legyen biztosítási védelem, ha egy rolleres balesetet okoz, függetlenül attól, hogy egy gyalogos, egy másik közlekedő jármű vezetője vagy egy parkoló autó tulajdonosa a károsult.
A biztosító egyéves tapasztalatokra épülő adataiból az derül ki:
- noha az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya a bejelentett gépjármű-felelősségbiztosításokhoz kapcsolódó kárügyek darabszámához viszonyítva nem kiugró,
- az okozott károk azonban súlyosak lehetnek.
- Az elmúlt egy évben az átlagosan kifizetett kárösszeg a mikromobilitási eszközök lezárt kárügyeiben 710 ezer forint volt, de
- előfordult 1,6 millió forintos kárösszeg is.
A biztosító közelményében arra is kitért, hogy ezekkel az elektromos eszközökkel nemcsak kárt tudunk okozni, hanem károsultak is lehetünk. Ebben az esetben pedig akár több százmillió forintos kártérítési igény is keletkezhet a bekövetkező igen súlyos személyi sérülések miatt.
A fővárosban volt a legtöbb kár
A kárformák megoszlása is beszédes: 92 százalékuk járműben, 5 százalékuk tárgyakban keletkezik, így a személyi sérülések részaránya alacsony (3%). Utóbbiak között könnyű és súlyos eset is előfordult, míg a vagyoni károk főként töréskárok – ezek többsége Budapesten történt. A biztosítások zömét vidéken, és nem a fővárosban kötötték, a szerződő magánszemélyek döntően (79 százalék) a 35 év feletti korosztályhoz tartoznak, minden ötödik pedig már az 55. életévét is betöltötte.
Használati és közlekedési szokások – tanulnivaló akad bőven
A biztosító tapasztalatai alapján a károkozók gyakran a KRESZ alapvető szabályait sem ismerik. Ittas vezetés és piroson áthajtás ugyanúgy előfordul, mint zenehallgatás közbeni figyelmetlenség vagy járdán közlekedés. Sokszor a parkoló autók mellett, vagy kereszteződésekben megtörténő ütközéseknél az sem ritka, hogy az okozó sebesen elhagyja a helyszínt anélkül, hogy adatokat hagyna maga után.
Az adatok hiánya olyankor is problémát jelent, ha a károkozó külföldi, és a helyszínen nem tudja hitelt érdemlően igazolni magát. Az is megnehezíti a biztosítás meglétének ellenőrzését, hogy a rollereknek nincs rendszáma, sem központi nyilvántartása. A rendőrség bevonása egyébként általában meghosszabbítja a kárrendezési folyamatot, ami elkerülhető lenne, ha a rolleresek zsebében is mindig ott rejtőzne a gépjárművek kesztyűtartójában tartott baleseti bejelentő, vagy ismertebb nevén kék-sárga kárbejelentő, de használhatják a Magyar Biztosítók Szövetségének e-kárbejelentő applikációját is.
Hazánkban egyébként hamarosan érkezik az új KRESZ, amely várhatóan világosabban szabályozza a mikromobilitási eszközökök, így az elektromos rollerezés kereteit.
„Egy év tapasztalatai alapján elmondható: a kötelező biztosítás hasznos eszköz a balesetek utóéletének rendezésében, de nem helyettesíti a körültekintő közlekedést” – véli a biztosító kárrendezési igazgatója, Borbély Krisztián. Szerinte a biztosítás csak az egyik eszköz a biztonságos közlekedéshez, legalább ennyire fontos a körültekintő viselkedés, amely elősegíti a balesetek megelőzését és a közlekedés biztonságának fenntartását. Aki rollerezik, annak nem elég ismernie a közlekedési szabályokat, hanem annak tudatában kell közlekednie, hogy – a gyalogosokhoz és a kerékpárosokhoz hasonlóan – a közlekedés kiemelten védtelen kategóriájába tartozik. Erről árulkodnak a hazai rendőrségi adatok is. Ezek szerint 2024-ben 386 balesetet okoztak mikromobilitási eszközökkel, köztük elektromos rollerekkel. 2025 első öt hónapjában már 181 ilyen esetet regisztráltak, ami az összes baleset 3,5 százalékát teszi ki.
The post Sok az e-roller, kevés a káreset, de rendkívül magasak a kárösszegek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu