Sokan megtoldják augusztus 20-át egy-két nap szabadsággal

Az augusztus 20-i érkezésre szóló szállásfoglalások száma 58 százalékkal nőtt az előző szerdához képest, és a Szállás.hu adataiból az is kiderül, hogy a munkaszüneti napot sokan megtoldják még 1–2 nap szabadsággal – közölte a szállásfoglaló portál kedden az MTI-vel.

A foglalások harmada a Balaton térségébe szól, 16 százalékuk az észak-magyarországi régióba, és 10–10 százalékuk a nyugat-dunántúli, az észak-alföldi és a dél-alföldi régiókba. Ebben az időszakban a vendégek körében Siófok, Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Balatonfüred és Gyula a legvonzóbb úti cél, de a foglalási adatok alapján népszerű Debrecen, Hévíz, Nyíregyháza és Balatonlelle is.

Minden harmadik foglalás két éjszakára, minden ötödik három éjszakára szól. A foglalások negyede egyéjszakás, a négynapos tartózkodások aránya 13 százalék. Az öt éjszakás vagy annál hosszabb foglalások 9 százalékot tesznek ki.

A foglalások háromnegyede 170 ezer forint alatti. Az augusztus 1-től 17-ig terjedő időszakra szóló, a portálnál regisztrált foglalások száma 60 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 79 százalékkal nőtt július ugyanezen időszakához képest. Tavaly augusztusban ugyanezt az időszakot vizsgálva a foglalások száma 35 százalékkal, a vendégéjszakák száma 55 százalékkal emelkedett júliushoz képest.

A számok azt mutatják szerintük, hogy augusztusban ugyan jellemzően mindig többen utaznak, de idén a különbség még látványosabb, amit részben a viharos júliusi időjárásnak tulajdonítanak. Idén augusztus 1. és 17. között a legnépszerűbb belföldi úti célok között Siófok, Eger és Hajdúszoboszló vezette a rangsort, de Gyula, Balatonfüred, Budapest, Szeged, Hévíz, Nyíregyháza és Balatonlelle szintén a foglalási lista élén szerepelt.

Mint írtuk, augusztus 20-án majdnem teljes lesz a boltzár, de így is találhatunk nyitva lévő üzleteket.

The post Sokan megtoldják augusztus 20-át egy-két nap szabadsággal first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest