Sokan súlyos Covid-fertőzéssel tértek haza külföldi nyaralásukból, és volt olyan is, akinek meg kellett szakítania a vakációt, mert a komoly tünetek miatt kórházi kezelésre szorult, írta az Index
A lap a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központotnál (NNGYK) érdeklődött, hogy mi a jelenlegi járványhelyzet Magyarországon, és van-e ok aggodalomra.
A szennyvízvizsgálatok alapján Magyarországon is megjelent már a koronavírus világszerte terjedő új variánsa, a Nimbus (NB.1.8.1.)
– írta az intézmény. A válaszból az is kiderül, hogy „a szennyvízben mért koronavírus örökítőanyag koncentráció június–júliusban megfigyelhető enyhe emelkedéséért feltehetően az új variáns felelős. A vírus hazánkban továbbra is alacsony szinten cirkulál, egyelőre semmilyen jel nem utal nagyobb járványhullám kialakulására”.
Az NNGYK válaszában továbbá az áll, hogy a Nimbus a WHO által monitorozandónak nyilvánított variáns. Jelenlegi adatok szerint nem okoz a korábbiaknál súlyosabb megbetegedést. A jellemző tünetek köhögés, torokfájás, orrdugulás, fejfájás, fáradtság, ritkábban láz vagy emésztőrendszeri tünetek (hányás, hasmenés).
A korábbi oltások a súlyos megbetegedés ellen továbbra is védelmet nyújtanak.
A szennyvízben detektált SARS-CoV-2 mennyiségében mutatható ki minimális emelkedés, de az orvoshoz forduló betegek, illetve a kórházi ellátásra szoruló megbetegedések számában nem történt érdemi emelkedés. Ennek megfelelően tehát elmondható, hogy az előforduló Covid-19 fertőzések többsége nagyon enyhe tünetekkel jár, vagy akár tünetmentesen zajlik
– írta az NNGYIK.
The post Sokan súlyos Coviddal tértek haza a nyaralásból, de a népegészségügy szerint nincs ok aggodalomra first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu