Andrew Mountbatten-Windsor, azaz a korábbi András herceg neve néhány éve még egyáltalán nem volt a köztudatban, pedig III. Károly brit uralkodó testvére a nyolcadik volt a trón öröklési sorában, a Jeffrey Epsteinhez fűződő viszonya miatt azonban a figyelem középpontjába került, majd címeit, így hercegi rangját is elvették tőle, sőt, a közelmúltban le is tartóztatták, sőt, 11 órára börtönbe került.
Mindezek a hirtelen változások most úgy tűnik, hogy a filmiparban is visszhangot keltenek, a Daily Mail szerint felmerült ugyanis, hogy egy streaming-platformon minisorozatként dolgoznák fel az eddig ismert tényeket.
A lap szerint az epizódok voltaképpen az összesen 21 Emmy-díjjal elismert A korona (2016-2023) folytatását jelentenék, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy mikor, és melyik stúdió készítheti el őket, hiszen jelenleg a Netflix, a Disney és az Amazon is versenyben van a megfilmesítési jogokért, közülük pedig a Netflixnek van a legnagyobb esélye, hogy sikerre vigye a tervet.
The post Sorozat készülhet András herceg bukásáról, de kérdés, ki készítené el first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





