Sorozatos vulkánkitörések kora várhat az emberiségre

Thumbnail for 6608627

Sorozatos vulkánkitöréseket idézhet elő a gleccserek és jégsapkák olvadása egy frissen megjelent tanulmány szerint. A jég eltűnése ugyanis csökkenti a föld alatti magmakamrákra nehezedő nyomást, ennek következtében pedig a kitörések valószínűbbé válnak.

A kontinensek közül az Antarktisz a legérintettebb, ahol legalább 100 vulkánt fed olyan jégtakaró, amely az elkövetkező évtizedek és századok során minden bizonnyal elolvad.

Ahogy a gleccserek visszahúzódnak, a tűzhányók egyre gyakrabban és egyre nagyobb robbanással törnek ki

– mondta Pablo Moreno-Yaeger, a kutatás vezetője.

Bár az Antarktisz távol esik a világ lakott részeitől, ez nem jelenti azt, hogy az ott jelentkező vulkáni aktivitás ne lenne hatással az emberekre. A vulkánkitörések ugyanis jelentős mennyiségű üvegházhatású gázt juttatnak a légkörbe – például szén-dioxidot és metánt –, amely aztán fokozza a klímaválságot. Így egy ördögi kör alakulhat ki, amelyben a melegedés egyre több vulkánkitörést, a kitörések pedig még nagyobb melegedést okoznak – foglalja össze a The Guardian.

Ez a jelenség Izlandon már most is megfigyelhető, az elkövetkező évtizedekben pedig az Antarktisz mellett Észak-Amerika bizonyos részein, Új-Zélandon és Oroszország területén is hasonlóra lehet számítani.

Lapunk rendszeresen számol be vulkáni aktivitásokról, illetve azokkal kapcsolatos kutatások eredményeiről, korábbi cikkeink a témában alább olvashatók:

The post Sorozatos vulkánkitörések kora várhat az emberiségre first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest