Sosem látott képek kerültek elő Epstein hírhedt magánszigetéről

Az amerikai Képviselőház Felügyeleti Bizottságának demokratái korábban még sosem látott képeket tették közzé Jeffrey Epstein hírhedt szigetéről – írta a BBC.

A fényképek és a videók a Virgin-szigeteki ház több hálószobáját ábrázolják, valamint egy szobát, ahol a falon maszkok lógnak. Minden maszk hasonló stílusban készült, és férfi arcokat ábrázol.

Robert Garcia, a bizottság demokrata vezetője egy nyilatkozatban azt mondta, hogy ezek a képek „zavaró bepillantást” nyújtanak Epstein világába, és az átláthatóság biztosításáért teszik közzé őket.

November 19-én Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a törvényt, amely elrendelte a kormányzati iratok közzétételét a 2019-ben elhunyt szexuális bűnözőről. Ez jelentős fordulópont volt egy hónapok óta tartó harcban a dokumentumokért.

Több túlélő korábban állította, hogy a szigetre – amit Epstein 1998-ban vásárolt meg – szállították és bántalmazták.

A 2020-ból származó új képek között egy fogászati szék és egy fekete táblával ellátott szoba is látható, amelyen olyan szavak szerepelnek, mint „igazság”, „csalás” és „hatalom”. Néhány szó ki volt takarva.

A felvételek egy november 18-i kérésből származnak az Egyesült Államok Virgin-szigeteki főügyészéhez, amely Epstein és börtönben lévő társának, Ghislaine Maxwellnek a vizsgálataira vonatkozik.

Azért tesszük közzé ezeket a fényképeket és videókat, hogy biztosítsuk a közönség átláthatóságát a nyomozásunk során, és hogy összeállítsuk Epstein borzalmas bűneinek teljes képét. Nem állunk meg, amíg a legteljesebb képet át nem adjuk Epstein borzalmas bűneiről

– mondta Garcia.

Epstein bűnszigetei

A milliárdos két szigetet vásárolt Epstein az Egyesült Államok Virgin-szigeteken. 2022-ben az Egyesült Államok területének főügyésze több mint 105 millió dolláros (több mint 34 milliárd forintos) egyezséget kötött, miután a helyi hatóságok azt állították, hogy több tucat fiatal nőt és gyermeket szállítottak a két szigetre, ahol megerőszakolták és bántalmaztak őket

A képek alig nyújtanak új információt az ügyről, inkább csak bepillantást adnak Epstein bűncselekményeinek színhelyéről és fényűző életmódjáról, illetve a Trump-adminisztrációt továbbra is nyomás alá helyezik, hogy nyújtsák be a szövetségi igazságügyi minisztérium által tárolt további dokumentumokat.

Nehézségek a fájlok nyilvánosságra hozatalában

A törvény, amit Trump novemberben írt alá, és 30 napos határidőt adott a minisztériumnak, hogy a felvételeket elérhetővé és letölthetővé tegye, kimondja, hogy az igazságügyi minisztérium visszatarthat bármilyen dokumentumot, amely veszélyeztetheti egy aktív szövetségi nyomozást vagy folyamatban lévő büntetőeljárást.

A legújabb törvény azt is mondja, hogy Pam Bondi főügyész „visszatarthatja vagy kitakarhatja” azokat a feljegyzéseket, amelyek áldozatok neveit, orvosi iratokat és egyéb személyes adatokat tartalmaznak.

Ki volt Jeffrey Epstein?

Az amerikai milliárdos üzletembert 2019-ben tartóztatták le szexuális erőszak vádjával először, amikor a vád szerint kiskorú lányoknak fizetett masszázsért, és molesztálta őket. A befektetőről azóta kiderült, hogy magánszigetein éveken át futtatott fiatalkorú lányokat bűntársával, Giselle Maxwell-el.

A szigetre szállított áldozatok közül kevesen szólaltak fel az évek során. Jennifer Araoz, az egyik legismertebb áldozat arról nyilatkozott, hogy nem egyezett bele a vele történtekbe, fiatal volt, félt, és nem értette mi történik vele.

Az ügyből hatalmas botrány keveredett, nemcsak annak súlyossága miatt, hanem mert állítólag számos világhírű celeb és politikus fordult meg az évek során a szigeten.

Állítólag olyan hírességek neve szerepel az egyelőre nem nyilvános neveket tartalmazó listán, mint Bill Clinton vagy Donald Trump.

Epsteint 66 éves korában ítélték el emberkereskedelem és kiskorúak elleni szexuális visszaélések bűncselekményében. A szigorúan őrzött manhattani börtönben töltötte életfogytiglanig tartó büntetését, ahol nem sokkal letartóztatása után meghalt. Sokáig nyomoztak a halál pontos okáról, végül megállapították, hogy az elítélt öngyilkos lett.

The post Sosem látott képek kerültek elő Epstein hírhedt magánszigetéről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest