„Sosem láttunk még ezekhez hasonlót” – páratlan ókori fegyverekre bukkantak dán régészek

Két arannyal díszitett vaslándzsára bukkantak régészek Dánia Sjælland nevű szigetén – számolt be róla a Vestsjælland Múzeum. A vizsgálatok szerint a fegyverek Krisztus előtt 900 és 830 közöttről származnak, vagyis több mint 2800 évesek, ezzel a legrégebbi vastárgyaknak számítanak, amelyeket az országban valaha találtak.

A lándzsák közül az egyiknek csak töredéke maradt fenn, a jobb állapotú viszont 47 centiméteres hosszúsággal őrződött meg, eredeti hossza 60 centiméter körüli lehetett. A szakértők úgy gondolják, valamilyen vallási rítus részeként temethették el az arannyal dekorált dárdákat.

Sjælland déli részén az elmúlt évtizedekben több mint 2000 aranyleletet találtak, ezért régóta feltételezték, hogy fontos vallási és gazdasági központ lehetett. A most felszínre hozott fegyverek azonban teljesen páratlannak minősülnek.

Igazán egyedei felfedezésről van szó, sosem láttunk még ezekhez hasonlót

– írta a múzeum egy Facebook-bejegyzésben.

Az ilyen bronzkori, arannyal díszített vasfegyverek ráadásul nemcsak Dániában, hanem egész Észak-Európában ritkaságnak számítanak. Ekkoriban a vas használata ugyanis még nem volt elterjedt, kifejezetten értékes fémnek számított, valódi luxuscikknek. Jellemzően ékszerek és fegyverek elkészítéséhez használták fel, majd hosszas használat után vallási szertartások keretein belül áldozatként mutatták be. Ez történhetett a két lándzsával is.

Európában már a bronzkorban is léteztek complex társadalmak, ám többségükről írott emlékek hiányában meglehetősen keveset tudunk. Csupán a régészeti leletek árulkodnak róluk, ilyenek viszont a régézek munkájának köszönhetően rendszeresen kerülnek elő a föld alól. Néhány hasonló felfedezésről alábbi cikkeinkben számoltunk be:

The post „Sosem láttunk még ezekhez hasonlót” – páratlan ókori fegyverekre bukkantak dán régészek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest