Sosem regisztrált semmilyen játékra, mégis elhitte, hogy nyert

Thumbnail for 6285676

Felhívtak egy Vas vármegyében élő nőt az egyik cég nevében azzal, hogy nagyobb összeget nyert egy játékon, amire korábban regisztrált.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a hívó fél annyira meggyőzően beszélt, hogy a nő annak ellenére is elhitte, hogy nyert, hogy soha semmilyen játékra nem regisztrált a cégnél.

A csaló rávette az asszonyt, hogy emelje meg a netbanki limitjét, majd a nő az összes banki és személyes adatát megadta a férfinak telefonon. Az elkövető ezt követően már könnyűszerrel hozzáfért az áldozata bankszámlájához, amelyről több százezer forintot emelt le.

Ha nem akar áldozattá válni, akkor fogadja meg a vasi zsaruk tanácsait:

  • Ha nem vesz részt nyereményjátékban, akkor nem is nyerhet. Amennyiben ilyen sms-t, e-mailt vagy telefonhívást kap, gyanakodjon, hogy ez átverés lehet!
  • Amennyiben valóban nyer egy sorsoláson, soha nem kérik el bankszámlájának, valamint -kártyájának az adatait, illetve a CVC- és a PIN-kódját sem!
  • Ne feledje, hogy a nyeremény átadása érdekében csak a nevére, illetve a közvetlen elérhetőségeire (telefon, e-mail) van szükség!

The post Sosem regisztrált semmilyen játékra, mégis elhitte, hogy nyert first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest