„Sosem voltunk egy kasszán” – Kármán Odett elmondta, mik a terveik a milliókkal, amit az Exek csatájában nyertek Kamarás Norbival

Múlt hónapban ért véget az Exek csatája című műsor, amelyet Kármán Odett és Kamarás Norbi nyertek meg. A fináléban az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplői meg is csókolták egymást, Kamarás pedig az utolsó adást követően elárulta, hogy a műsor közelebb hozta őket Kármánnal, akivel mára boldogabbak, mint valaha.

Kamarás Norbi és Kármán Odett nemrég a Storynak adtak interjút, melyben elmondták, hol tart most a kapcsolatuk.

Isteni szerencse, az égiek összeállása és az RTL kellett hozzá, hogy most itt tarthassunk Odett-tel, hogy reményekkel telin nézünk a jövőbe. A csatorna kivett mindkettőnket a hétköznapokból és a komfortzónánkból húsz teljes napra, és bizton állítom, ha az Exek csatája nincs, mi már soha nem alkotunk egy párt

– jelentette ki a színész.

Mert noha én próbálkoztam, Odett teljesen kicsúszott a kezeim közül. Nem nagyon akart már velem találkozni, beszélgetni. Én viszont időközben megvilágosodtam, az ő helyzetében találtam magam, és rájöttem, hogy miket élt át a kapcsolatunk alatt. Hogy nincs semmi baj vele és a viselkedésével, egyszerűen csak szeretett, imádott és nem akart elveszíteni. De hiába a nagy felismerések, a műsor nélkül esélyem sem lett volna ennyi időt vele tölteni és újraépülni.

Mint mondja, a műsor óta eltelt négy hónapnál még nem volt jobb időszakuk, mióta ismerik egymást. Rengeteg időt töltenek együtt, és most érzik úgy magukat, ahogy mindig szerették volna. Összeköltözést egyelőre nem terveznek, csak élvezik a jelent, hol a régi abasári házukban, hol Budapesten.

Ami az Exek csatájában elhangzott házassági szándékát illeti, Kamarás hangsúlyozta: komolyan gondolja, hogy Kármánnal szeretne megöregedni és feleségül venni őt, ha eljön az idő.

Ahogy Norbi is mondja, most jó minden, de még nem mondtuk ki, hogy újra együtt vagyunk. Még olyan meghatározhatatlan, mi van köztünk. De mint férfi, nekem csak ő van a szívemben, fejemben. És azt gondolom, ez fordítva is így van. Figyelünk a másikra, fejlődünk – és ebből, úgy érzem, még bármi lehet. Jólesnek Norbi szavai, de nem sürgetünk semmit

– vette át a szót az influenszer, aki házasságra akkor tud majd gondolni, ha hosszabb ideje lát tartós változást a kapcsolatukban. Úgy fogalmaz, ígéretes az, ami most köztük van, de még fel kell zárkózniuk egymáshoz.

A beszélgetés alkalmával Kármánt is faggatták a családalapítással kapcsolatban, mire elmondta:

Mindig bennem volt, hogy nem feltétlen szeretnék gyereket. Érzékeny vagyok a világ dolgaira, és ehhez nekem óriási biztonságérzet kellene. Első körben ezt magamban kell megtalálnom, és aztán, ha tényleg egy olyan társ van mellettem, akivel tűzön-vízen át együtt haladunk, akkor lehet. Norbi jó apuka lenne, de elsőnek magunkat kell rendbe hozni.

A páros egyébként a műsorban 16,5 millió forintot nyert, amit elfeleztek egymás között.

Mindenki tartalékol belőle. Mi sosem voltunk egy kasszán, ez nekünk így sokkal kényelmesebb. Ő csinálgatja belőle Abasáron a házat, én pedig a jövőbeni alkotásaimra gyűjtögetek. Textilrajzoló és modelltervező vagyok, nemrég S. Hegyi Lucia vett a szárnyai alá, nála tanulok divattervezést. Ebben a szakmában szeretnék kiteljesedni

– osztotta meg a lappal Kármán.

The post „Sosem voltunk egy kasszán” – Kármán Odett elmondta, mik a terveik a milliókkal, amit az Exek csatájában nyertek Kamarás Norbival first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest