Sylvester Stallone évtizedeken át Hollywood egyik legismertebb akcióhőse volt, ám a legendás izomzat felépítése komoly árat követelt. A színész a The New York Timesnak adott interjújában először beszélt nyíltan arról, hogy a Rocky-filmek forgatása idején bulimiával küzdött, és szteroidokat is használt.
Stallone elmondta, hogy kezdetben tudatosan alakította át a testét a különböző filmszerepek kedvéért. Míg Rocky Balboát eredetileg hétköznapi külsejű bokszolóként képzelte el, a későbbi filmekben már izmosabb, kidolgozottabb testalkatot szeretett volna. Rambo esetében pedig kifejezetten ragadozószerű megjelenésre törekedett.
A fizikai átalakulás azonban idővel megszállottsággá vált. Az 1982-es Rocky III forgatására saját elmondása szerint mindössze 2,6 százalékra csökkentette testzsírszázalékát, és addigra súlyos étkezési problémái alakultak ki.
Annyira elhatalmasodott rajtam, hogy végül bulimiás lettem
– vallotta be a filmsztár , aki szerint a teste egyfajta páncélként szolgált számára.
Stallone azt sem titkolta, hogy szteroidokat használt a kívánt fizikum eléréséhez.
Úgy vélte, az általa követett, rendkívül intenzív edzésprogram mellett természetes úton lehetetlen lett volna fenntartani ezt a testalkatot. A színész ugyanakkor ma már úgy látja, hogy mindez rendkívül súlyos árat követelt.
Az idén 80 éves sztárról nemrég átfogó cikket közöltünk:
The post Stallone saját teste megszállottja volt a Rocky idején: most árulta el, mi lett a következménye first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





