Steiner Kristófról készült képekkel illusztrálta a rendőrség a szivárványos felvonulást tiltó határozatát

Thumbnail for 6548696

Jogi lépésekkel a rendőrség ellen – hogy került a képünk egy tiltó határozatba? – címmel írt Facebook-posztot Steiner Kristóf. Az újságíró a TASZ képviselőitől értestült arról, hogy a rendőrség betiltott egy LMBTQ-felvonulást június 28-ára vonatkozóan, ami függetlenül szerveződött a Budapest Pride-ról.

Indoklásként pedig több rólam és Nimiről készült fotót is közöltek. Köztük olyan félrevezető felvétel is, amely nem felvonuláson, nem közterületen készült, hanem az évről évre (idén is) a felvonulás után, a Budapest Parkban rendezett Rainbow Partyn. A rendezvényre 18 év alattiak nem léphetnek be – ellenben a police.hu elérése, ahol ez a tartalom megjelent, nincs korhatárhoz kötve, gyerekek, 18 év alattiak is megtekinthetik.

Steiner szerint a rendőrség így jogtalanul járhatott el a határozatok fotós illusztrálásában.

Hozzáteszem, én magam nem gondolom, hogy a képek pornográf, öncélú szexualitást ábrázoló tartalomnak minősülnek, az úgynevezett családvédelmi törvény szövegét pedig – tilos “születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást” népszerűsíteni – transzfóbnak, és homofóbnak tartom.

Zárásként arról ír:

A rendőrségi mellékletben tőlem idézett szavakat továbbra is büszkén vállalom: “Vegyük vissza együtt Magyarország jövőjét!” – támogatva szabadságot, szeretetet, sokszínűséget, egyenlőséget, befogadást és az alapvető emberi jogokat!

Kapcsolódó
Nem a Pride-ot tiltotta be a rendőrség, hanem egy korábban engedélyezett tüntetést, ezért a szervezők a Kúriához fordulnak

A szivárványos tüntetést június elsején még tudomásul vette a rendőrség, most viszont már attól tart a hatóság, hogy egy későbbi időpontban már Pride rendezvénnyé alakulhat a vonulás.

The post Steiner Kristófról készült képekkel illusztrálta a rendőrség a szivárványos felvonulást tiltó határozatát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest