Fekete Dávid és párja, Szintia tavaly tavasszal tudták meg, hogy kisbabájuk lesz, később pedig kiderült, hogy kisfiúval bővül majd a családjuk. A pár boldogan készült a baba érkezésére, a terhesség hatodik hónapjában azonban orvosuk közölte, hogy az eddig makkegészségesen fejlődő kisfiuknál komoly problémák merültek fel – osztotta meg a Blikkel a Megasztár egykori versenyzője.
Akkor fedezte fel az orvos, hogy a kisfiunk tüdeje mellett felgyűlt a víz, azt mondták, ilyen mértékűt még nem is nagyon láttak magzati korban, valószínűleg nyirokrendszeri eredetű. Azonnal befektették Szintit a Baross utcai klinikára, onnantól pedig rettegésben éltünk. Minden napunk úgy telt, hogy lehet, bármelyik pillanatban ki kell venni a babát, sőt az is felmerült, hogy életmentő magzati műtétet kell végezni rajta. Végül december 12-én született meg Sebestyén, nyolc hónapra, 3100 grammal. Nem tudunk elég hálásak lenni Dr. Benkő Zsófiának, aki végigkísért minket ezen az úton és világra segítette a kisfiunkat
– mondta a portálnak.
Az énekes párja tavaly október óta kórházban van, mint mondja, nagyon büszke Szintiára, aki ilyen régóta tűri a megpróbáltatásokat. Az elmúlt több mint két hónapban pedig szinte minden nap megjárta a Győr-Budapest távolságot, hogy ott lehessen a kedvese és a kisfiuk mellett, amikor csak tud.
A kisfiam egy hónapos, és azt hiszi, annyiból áll az élet, hogy tűkkel szurkálják és vizsgálgatják. Szinte hangja sincs szegénynek, érzem, csak azt szeretné, hogy hagyják békén, hogy aludhasson, pihenhessen. Az örömünk mellett mérhetetlen a fájdalom, amit érzünk. A bizonytalanság a legrosszabb, de mindig reménykedve várjuk a holnapot. (…) Több műtétet is végre kellett hajtani a kisfiunkon, rettenetes látni a fájdalmát. Igazi kis hős, ahogy tűr mindent, ahogy küzd a kis életéért. Minden nap többször imádkozom érte és Szintiért, hogy túljussunk ezen a rémálmon. Arra kérek minden jóérzésű embert, hogy imádkozzanak a kisfiamért, most minden fohászra szüksége van.
Az édesapa a beszélgetés során azt is elmondta, hogy az elmúlt időszakban sokan keresték és kérdezték tőle, hogy vannak és mikor születik a babájuk, a családja nyugalmának érdekében azonban nem osztott meg semmilyen hírt a kicsiről, és úgy tervezi, a jövőben sem beszél többet a velük történtekről.
Egyszerűen nem tudtam és még nem is igazán tudok beszélni az átéltekről… Nem tudok azóta önfeledten örülni semminek, a karácsony is pokoli volt így. Persze igyekszem ott lenni a két nagyobbik kisfiam mellett, de még velük sem tudok most önfeledten játszani, csak a remény és a hit éltet, hogy a kis Sebestyén túljut ezen és végre egészségesen hazavihetjük
– tette hozzá.
The post Súlyos betegen született meg Fekete Dávid kisfia, egy hónapja az intenzíven van first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu