Súlyos betegségben halt meg Kazinczy Ferenc

Kazinczy Ferenc a Bihar vármegyei Érsemlyénben látta meg a napvilágot 1759. október 27-én. A debreceni református kollégiumban, majd Késmárkon és Sárospatakon tanult, érdeklődésének középpontjába diákévei alatt az antik kultúra, illetve a műfordítás állt, ám – vélhetően ősei példája nyomán – Patakon jogi tanulmányokat is folytatott. Irodalmi, jogi tájékozódása ellenére első megjelent műve egy 1775-ben kiadott földrajztudományi munka volt, legelső fordítása pedig csak két évvel később, Bessenyei György Der Amerikaner című regényéből készült el – írja a Rubicon.hu.

Fő- és jószágvesztésre ítélték

A pályája elején álló fiatalember kortársai mellett előszeretettel fordította a világirodalom óriásainak műveit, de a Franciaországból érkező esszéket és pamfleteket szintén nagy érdeklődéssel olvasta. Talán fiatalságából eredően is vonzódott a felvilágosodás és a francia forradalom eszméihez, kalandvágya pedig a nyugati mintára megalakuló titkos társaságok – a szabadkőművesek, majd a Rózsa Rend – után a magyar jakobinusok közé sodorta őt. Írói sikerei mellett ígéretes hivatalnoki karriernek nézhetett elébe, ugyanis 1784-ben táblabírói, 1785 novemberében pedig – tíz vármegyére kiterjedő hatáskörrel bíró – tanfelügyelői pozícióba került. Öt éven keresztül töltötte be ezt a hivatalt, kiváló iskolaszervező munkája ellenére azonban II. József halála után – valószínűleg református vallása miatt – hamarosan elveszítette állását. A jakobinus mozgalom felszámolása után Kazinczyt is letartóztatták, először fő- és jóságvesztésre ítélték, ám végül hat évnyi börtön után szabadon engedték, 1801-ben szabadult.

Karrierjét a börtönévek kettétörték, jól fizető hivatalt többé már nem kapott, rokonaival fennálló konfliktusa pedig – örökségéért folytatott – hosszadalmas és eredménytelen pereskedésig fajult, anyagi problémái állandósultak. Az író-műfordító édesanyjától mindösszesen egy Sátoraljaújhely melletti kis birtokot kapott, amit később Széphalomnak keresztelt el. Kazinczy 1804 után ide költözött feleségével, Török Zsófiával – Sophie-val –, a következő évtizedekben pedig ebben a kis kúriában építette fel a magyar szellemi élet fellegvárát.

Pusztító járvány

Élete végéig igen szerény körülmények között élt, 1806-ban például meg kellett válnia könyvtárától, 1821 után pedig arra kényszerült, hogy a sátoraljaújhelyi levéltárban vállaljon munkát. A köztiszteletben álló nyelvújító és író élete végén közreműködött az Aurora folyóirat szerkesztésében, majd oroszlánrészt vállalt a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében. Utolsó évében szinte minden energiáját a születő Akadémiába fektette, a munka azonban egyúttal fel is emésztette egészségét.

Kazinczy 1831 júniusában tért haza Pestről széphalmi birtokára, augusztusban 23-án pedig az Északkelet-Magyarországon pusztító kolerajárvány áldozata lett.

Ebben az évben tört ki Magyarország első és legszörnyűbb kolerajárványa, a félelem, bizonytalanság, a fenyegető éhínség felszínre hozta a társadalmi fezsültségeket a térségben. A helyzetet fokozta, hogy a gyógyító céllal alkalmazott bizmutport több helyen túladagolták, így felröppent a hír: az urak meg akarják mérgezni a parasztokat. Az úgynevezett kolerafelkelés leverésére a katonaságot kellett bevetni, itt írtunk erről részletesen.