A tajvani kormány nemrégiben bejelentette, hogy hamarosan katonai célú drónokat fognak csatarendbe állítani. Mindez egyrészt azért jelentős hír, mert az ország hadserege most először alkalmazna nagyobb számban drónokat (Tajpej bejelentése alapján a légierő és a haditengerészet is használni fogja ezeket az eszközöket), másrészt pedig azért fontos fejlemény, mert Tajvan mindeddig inkább a tradicionális fegyvernemekre koncentrált. Most azonban minden eszközt felhasználna annak érdekében, hogy Kína kétszer is meggondolja: érdemes-e lerohannia a szigetországot.

Az lenne a legjobb, ha Kínának minden egyes új nap az a nap lenne, amikor épp nem érdemes támadnia

– fogalmazott Wellington Koo, Tajvan védelmi minisztere, majd arról is beszélt, hogy országának együtt kell dolgoznia, „kollektív elrettentő erőt” kell felmutatnia az olyan, Kína által szintén fenyegetett államokkal, mint például Japán vagy a Fülöp-szigetek.

De mire ez a sietség?

Tajvan és Kína: a nem annyira békés egyesülés felé?

A háttérben Peking megváltozott magatartása áll. A Kínai Népköztársaság ugyanis Tajvant saját tartományának tekinti, és fenntartja a jogot, hogy megszerezze azt – akár fegyveres erő alkalmazásával is. A korábbi vezetők, például Hu Csin-tao alatt inkább a „békés egyesülés” jelszava volt terítéken. Akkoriban Kína ugyanis abban bízott, hogy gazdasági fejlődése esetleg vonzóvá teszi Tajvan számára, hogyha nem is egyesül vele, de legalább szorosabb kapcsolatot alakítson ki.

Akkoriban a szigetet a Kínai Nemzeti Párt, ismertebb nevén a Kuomintang irányította, amelyet még Csang Kaj-sek tábornok alapított, miután elvesztette a polgárháborút a Mao Ce-tung vezette kommunistákkal szemben. A szigeten kialakított katonai diktatúra (a Kuomintang-rezsim) létjogosultságát az a teória adta, miszerint ők alkotják Kína valódi kormányát (ezt az 1970-es évekig az ENSZ is elismerte), szemben a „kommunista lázadókkal”.

Csang a tajvani száműzetést mindvégig ideiglenesnek tekintette, folyamatosan készült a visszatérésre. A szigeten a Kuomintang így összkínai kormányt alakított, a tajvani identitást elnyomták, a szárazföldről érkezett menekültek gyakran előnyt élveztek a helyiekkel szemben, sőt, még a tajvani dialektust is háttérbe szorították a mandarin nyelvvel szemben, az egyetemi helyeket pedig kvóták szerint, „egyenlően” osztották el a különböző tartományok szülöttei között. Csakhogy, ebben a rendszerben Tajvan csupán egyetlen tartomány volt a sok kínai provincia közül, azaz a kisszámú tajvani férőhelyért a helyi fiatalok a pekingi vagy a szecsuáni menekültek gyerekeivel versenyeztek. Így aztán a demokratizálódás igénye kéz a kézben járt a „tajvanizáció” kívánalmával. A helyi származású többség egyszerre utasította el a mandarint beszélő elitet, és az általuk képviselt katonai rezsimet. Megjelentek azok a hangok is, amelyek szerint a hivatalosan magát még mindig Kína részének tekintő Tajvannak papíron is ki kellene kiáltania függetlenségét, teljesen feladva a kínai identitást. A demokratikus mozgalom végül sikeres lett: az 1980-as évek végén az ország demokratizálódott. A Kuomintang azonban egy ideig még a demokratikus keretek között is domináns maradt, az ellenzék először csak 2008-ban adhatott elnököt, majd egy újabb Kuomintang-intermezzo után 2024-ben.

Pekingben is komoly változások zajlottak, Hu Csin-taot 2012-ben a keményvonalas Hszi Csin-ping váltotta az elnöki székben. Hszi stílusára általában az erő nyelvének alkalmazása volt a jellemző. Ráadásul, a tajvani identitást hangsúlyozó liberális baloldal előretörése a megegyezés lehetőségét is minimálisra csökkentette. Paradox módon ugyanis Tajvanon rendre az antikommunista jobboldal üt meg baráti hangot Pekinggel, míg a baloldal a harciasabb. Hszi tehát úgy számolt, hogy amennyiben Tajpej „felrúgja” a még a Kuomintanggal az 1990-es években kötött hallgatólagos kompromisszumot, miszerint

Tajvan az egy és oszthatatlan Kína része, csak azt nem tudjuk, ki annak a Kínának a legitim kormánya,

akkor ő a maga részéről törli „békés” szót a „békés egyesülésből”. Ennek megfelelően Peking egyre gyakrabban beszélt arról, hogy, akár fegyverrel is joga van megszerezni a „lázadó tartományt”. A szavak mellé pedig a kommunista vezetés a 2020-as évek kezdete óta egyre inkább odateszi a hatalmas katonai erejét is. Egyre gyakrabban hajtanak végre fenyegető jellegű hadgyakorlatokat, vagy Tajvan légterét sértő berepüléseket, a sziget körül. Szakértők pedig arról beszélnek: 2027-re akár reális is lehet egy, a sziget elleni kínai katonai agresszió. Minderről – a hadgyakorlatokról, az agresszió reális dátumáról, illetve egy, a szigetet kivéreztető blokád tervéről – nemrég mi is írtunk.

Ez tehát az a nyomás, amelyre Tajpej most választ szeretne adni.

The post Sündisznótaktikából Tajvan felpörgeti a dróngyártását first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu